Nyitókép: Pesti József/Szoljon.hu

Rusvai Miklós: ősszel van esély egy újabb hullámra

Infostart
2021. június 8. 06:25
A nyájimmunitás küszöbértékéről és a harmadik dózisról is beszélt a víruskutató.

Biztatóak a járványadatok, de ennek keresztbe tehet az indiai mutáns, amit nem ismerünk eléggé ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy nem kell tőle tartani – mondta a Portfoliónak Rusvai Miklós víruskutató.

A szakember szerint a következő hónapokban átmeneti fellélegzés várható itthon, de nem lesznek olyan alacsonyak a halálozási és fertőzöttségi, mint tavaly nyáron voltak. Ezt azzal magyarázta, hogy márciusban és áprilisban rendkívül magas számokat láthattunk, és a járvány nem tud olyan gyorsan visszasüllyedni, mint az első hullám csúcsa után, ami sokkal kisebb volt a második és a harmadik hullámhoz képest.

Rusvai Miklós szerint az idei nyár azért is más, mint a tavalyi, mert az elmúlt hetekben megjelent az indiai mutáns Magyarországon.

„Ha valóban erős a terjedőképessége, akkor még egy kicsit rosszabb is lehet a helyzet a nyár folyamán, mint most”

– vélekedett a víruskutató, aki járványhullámra nem számít nyáron, mert ilyenkor visszaszorulnak a légzőszervi megbetegedések a száraz és meleg évszak miatt is, de megemelkedett esetszámok lehetnek.

A szakértő szerint ősszel van esély újabb hullámra, a kérdés, hogy akkorra hány ember lesz immunis, és milyen variáns fog terjedni.

„Ha az indiai variánsból indulunk ki, akkor annak erős a fertőzőképessége, de hatásosaknak látszanak ellene a vakcinák” – mondta a professzor.

A nyájimmunitás küszöbértéke az indiai mutáns esetében 8-8,5 millió fő az országban, amit Rusvai Miklós szerint nem értünk még el.

„Ma már kevésbé valószínű, hogy meglegyen a 6 millió beoltott Magyarországon, de talán elérjük majd az 5,5 milliót, miközben a legtöbben 1,5-2,5 millió közé teszik a fertőzésen átesettek számát, ez azonban nem két külön halmaz, de senki sem tudja megmondani, hogy mekkora az átfedés” – fogalmazott.

Ráadásul a fertőzésen átesetteknek csökkeni fog őszre az ellenanyagszintjük, és akár kétszer vagy háromszor is el lehet kapni a fertőzést. Emellett csökken az ellenanyagszintjük az oltottaknak is, így véleménye szerint harmadik dózist, vagyis emlékeztető oltást kell adni az embereknek talán már ősszel, de legkésőbb télen.