Nyitókép: Unsplash.com

Lapinformáció: még májusban megszűnhet az ingyenes parkolás

Infostart
2021. május 19. 07:54
A Magyar Nemzet értesülései szerint.

Javul a járványhelyzet, ezért egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért – értesült a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy a koronavírus-járvány első hullámában, 2020 áprilisától szüntették meg a közterületi parkolási díjakat. Az indoklás az volt, hogy a védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása, és mivel a zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem, vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját. 2020 júliusa és novembere között megszűnt az ingyenes közterületi parkolás is, a járvány harmadik hulláma miatt 2020 novemberétől ismét bevezettek, és azóta is tart.

Jobbára ellenzéki oldalról sokat támadták az intézkedést, mondván a kormány ennek a jelentős forrásnak az elzárásával akarja nehéz helyzetbe hozni az önkormányzatokat, kaotikus közlekedési helyzeteket eredményez, környezetszennyező és járványügyileg sem hasznos.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!