Nyitókép: Pixabay

Szabó Zsuzsa: felzárkóztatással kell újrakezdeni a tantermi oktatást

Infostart / InfoRádió
2021. május 7. 13:59
A hátrányos helyzetű diákok számára jelenti a legnagyobb veszély az elmúlt másfél év digitális oktatása, ők ugyanis nagyon lemaradhattak társaiktól a tanulásban – mondta az Inforádió Aréna című műsorában Szabó Zsuzsa. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint hétfőtől már viszonylag biztonságos körülmények között kezdődhet a jelenléti oktatás a felső tagozaton és a középiskolákban.

Amikor április 19-én az alsó tagozatosok és az óvodások visszatérhettek az intézményekbe, a Pedagógusok Szakszervezete egyetértett azzal, hogy a középiskolásokat és a felső tagozatosokat továbbra is digitális munkarendben tartották. Akkor azt ítéltük biztonságosnak, ha akkor nyitnának az intézmények, amikor 1400 fő alá csökken a napi megbetegedések száma. Most már ezt a célt elértük, ezért már nem zárkózunk el attól, hogy visszatérjenek a normális üzemmódba a tanulók és az ő oktatóik – mondta Szabó Zsuzsa az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ezt azért is tartja fontosnak, mert az online oktatásban nagyon sok problémával kellett megküzdeniük a diákoknak azért, hogy a tananyagot feldolgozzák a pedagógusaikkal.

"Nagyon sok pszichés probléma jelentkezik a diákoknál, és igazándiból ezzel mi csak akkor fogunk szembesülni, ha visszatérnek. Azért is fontos, hogy most viszonylag biztonságos körülmények között tudnak ismét jelenléti oktatásban részt venni, mert így a felmérhetik a pedagógusok, hogy ki mennyire van lemaradva" – mondta. Nagy a veszélye szerinte ugyanis annak, hogy

az egyébként is hátrányos helyzetű gyerekek még jobban lemaradtak ez az időszak alatt,

mert az ő haladásuk nem biztos, hogy olyan sikeres volt, mint azoknak a nagyvárosi gyerekeknek, ahol a szülők tudták támogatni a gyerekek digitális tanulását.

Az április 19-i nyitás óta a szakszervezet adatai szerint a közel 7000 intézményben körülbelül száz intézkedést kellett hozni, mert megjelent a fertőzés.

"Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a szülők abban az esetben, ha a családban valaki fertőzött, beteg, és karanténban van, ne engedjék a gyereket se óvodába, se iskolába, hiszen ha bekerül a közösségbe egy beteg gyerek, ott pillanatok alatt elharapódzik a járvány" – mondta az elnök.

Érettségi: ismeretlen felkészültség

Az érettségizőknél sem lehet pontosan tudni, hogy ki mennyire tudott felkészülni, mert az idei tanévnek csak az elejét tölthették a középiskolások a tantermekben. Szabó Zsuzsa szerint nagy különbségek lesznek aszerint, hogy otthon ki milyen támogatást kapott, milyen eszközök álltak a rendelkezésére, és itt is érvényes az, hogy különösen veszélyes ez a hátrányos helyzetű tanulókra, akik nagyon lemaradhattak ebben az időszakban, mert egyes térségekben nagy gondot okoz nemhogy az internet-, de még az áramszolgáltatás is.

A szakszervezeti elnök szerint különösen a szakképzésben tanulók voltak most hátrányos helyzetben, mert náluk a szakmai felkészítés sem tudott teljes mérték megvalósulni, nem volt egyforma az intézmények lehetősége a szakmai gyakorlatok megvalósításában.

Azt is hangsúlyozta, hogy ebben az évben az érettségizők közül azoknak, akik a vizsga idején Covid-betegek voltak vagy karanténba kényszerültek, nincs módjuk csak ősszel pótolni az elmaradt érettségit.

"Én nagyon bízom benne, hogy az oktatásirányítás ad lehetőséget arra, hogy valamikor még a nyári időszakban ezt bepótolhassák.

Egy év veszteség nagyon sok veszélyt hordoz magában,

akár a továbbtanulni szándékozó gyerekek le is morzsolódhatnak, ez pedig nem lehet célja senkinek" – mondta.

Szabó Zsuzsa szerint hátrány érte a most érettségiző gyerekeket a 2019-ben érettségizőkkel szemben, mert akárcsak tavaly, most sem lesznek szóbelik, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy ne érhesse őket hátrány.

"Ha az érettségi értékeléskor azt tapasztalják a tanárok, hogy lényegesen gyengébb eredménnyel teljesítettek a diákok, akkor mindenképpen az oktatásirányításnak, a kormánynak valamiféle segítséget kell adnia, hogy kompenzálja őket" – mondta.

Szeptemberben kötelező a felzárkóztatás

Szinte biztosan felzárkóztatással kell kezdeni a szeptemberben kezdődő tanévet az iskolákban, mert a diákok akár egy osztályon belül is igen eltérő tempóban haladtak a digitális oktatás idején – mondta Szabó Zsuzsa.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint nemcsak azt kel felmérni, hogy hol tartanak a gyerekek, hanem a mentális állapotukat is.

"Ha kiderül, hogy mennyi a lemaradás, arra kellő időt kell biztosítani,

szeptemberben mindenképpen hosszabban kell tervezni a felzárkóztatás lehetőségét,

ezért a helyi tantervek átdolgozása mindenképpen szükséges lesz. Nem szabad a következő évet úgy megterveznünk, hogy nem tudjuk a stabil alapos tudást megteremteni" – mondta Szabó Zsuzsa, és arra kért minden pedagógust, hogy a lehető leghosszabb ideig tervezze meg a felzárkóztatás időszakát, mert ez nélkülözhetetlen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Május 10-i nyitás – Szabó Zsuzsa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Érettsegi – Szabó Zsuzsa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szeptemberi felzarkóztatás – Szabó Zsuzsa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást