Nyitókép: Pixabay

Jócskán lecsökkent a vésztartalékkal rendelkezők száma

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. május 1. 15:56
A Bank360 nem reprezentatív felmérésre szerint ma már minden második ember képtelen félretenni jövedelméből.

Sokan élhették fel megtakarításaikat a koronavírus-járvány alatt Magyarországon – derül ki egy friss felmérésből, amely kérdőívét több mint kétezren kitöltötték, bár az eredmény így sem reprezentatív.

A Bank360 vezető pénzügyi elemzője, Forrás Dávid az InfoRádióban elmondta, a velük kapcsolatba kerülő Facebook-felhasználók körében zajlott a kutatás a koronavírus-járvány egyéves "évfordulója" alkalmából.

"A jelentős részben fiatal, női, vidéki munkavállalók válaszaiból kiderült, hogy az elmúlt egy év meglehetősen rossz hatással volt az anyagi helyzetükre. A válaszadók kétharmada vélekedett úgy, hogy a járványkitörés óta romlott az anyagi helyzete, kicsit több mint negyede mondta azt, hogy nem változott, és 7 százalék számolt be javulásról" – részletezte Forrás Dávid.

Amire még kíváncsiak voltak, hogy mennyi megtakarítással rendelkeztek a járvány előtt, illetve mekkorával most.

"A legszembetűnőbb az volt, hogy a válaszadók

27 százaléka egyáltalán nem emlékszik megtakarításra a járvány előtti időből, ez az érték mára több mint megduplázódott, 57 százalékra csúszott fel,

vagyis tízből majdnem hat embernek ma egyáltalán nincs megtakarítása."

A vésztartalékkal rendelkezők 25 százalékos aránya pedig 12 százalékra csökkent.

Forrás Dávid hozzátette, azok aránya csökkent a legkisebb mértékben, akiknek egy évvel ezelőtt is már egy évnél hosszabb időre elegendő megtakarításuk volt, ami arra utal, hogy az anyagilag legjobb helyzetben lévők szenvedték meg legkevésbé a körülményeket.

Még arról is szól a felmérés, hogy mennyit tudtak az emberek félretenni.

"Tízből csupán három ember mondta, hogy egy éve semennyit sem tudott félretenni, mára ez az arány 50 százalékra nőtt."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megtakarítások - Forrás Dávid
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást