Nyitókép: magyarepitok.hu

Ősszel indul Budapestről a biciklis szupersztráda

Infostart
2021. április 29. 05:32
A fővárostól a Balatonig vezető kerékpárút Biatorbágyig tartó szakasza lassan elkészül.

Ütemterv szerint halad a Budapest–Balaton kerékpárút Budaörs–Törökbálint–Biatorbágy szakaszának kivitelezése – írja a magyarepitok.hu. A közel 10 kilométeres, 9 különböző részből álló szakasz Budaörs nyugati határában kezdődik és Biatorbágyon a viadukt térségében ér véget.

A főváros és a Balaton közötti kerékpárút kivitelezése ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik. A tervek szerint 2021 második felében átadják

  • a Budapest-Etyek szakasznak egy részét,
  • és a 710-es főúttól Balatonakarattyáig tartó szakaszt is.

Sok helyen már az aszfaltrétegek leterításe zajlik, illetve a vízépítési munkák folynak, több szakaszon a közvilágítást is kalakítják. Már több mint 400 köbméter hengerelt aszfaltot használtak fel. A projekt tervezett befejezése 2021. szeptember végére várható. Az építkezésről képgaléria ITT.

2010 óta mintegy 1600 kilométer új kerékpárút épült Magyarországon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban idén további 75 kilométeren látnak neki a munkálatoknak a vállalkozók.