Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Elkérheti-e a munkáltató a védettségi igazolást?

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2021. április 19. 05:40
Egységesítő jogalkotást sürget a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Elkérheti-e a munkáltató a munkavállaló védettségi igazolását? – ezt vizsgálta meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság adatvédelmi szempontok alapján.

A hatóság által elkészített tájékoztató a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó jogviszonyokra irányadó, mondta el az InfoRádiónak Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke, emlékeztetve: hogy emellett különféle közszolgálati jogviszonyok is léteznek, illetve munkavégzésre sor kerülhet a Polgári törvénykönyv szabályai alapján is. Ezért a hatóság azt hangsúlyozza,

indokolt és szükséges, ha egységes szabályozás érvényesül, ehhez azonban jogalkotásra van szükség.

Péterfalvi Attila elmondta, a Munka törvénykönyve szerint a munkavégző személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A hatóságnak az az álláspontja, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján munkajogi, munkavédelmi, foglalkoztatás-egészségügyi, valamint munkaszervezési célból, kockázatelemzés alapján meg kell határozni azt a személyi kört, ahol szükséges és arányos intézkedésnek minősülhet a koronavírus elleni védettség tényének a munkáltató általi megismerése.

A kockázatelemzés dönti el, hogy melyik területen dolgozó munkavállalóktól kérhetők el az oltási igazolás, tette hozzá Péterfalvi Attila. Értelemszerűen, aki home office-ban dolgozik, azt például nem lehet kötelezni védettségi igazolás bemutatására. De alapul szolgálhat, hogy ha mondjuk többen vannak egy irodában, és azoknál is indokolt lehet, akik ügyfelekkel találkoznak, hiszen ott a harmadik személy védelme, egészsége is fölmerül a kockázatelemzésnél – magyarázta.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hangsúlyozta: a munkáltató csak a védettség tényét és időtartamát ismerheti meg. Az igazolvány bemutatását kérheti, de le nem másolhatja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkérheti-e a munkáltató a munkavállaló védettségi igazolását?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást