Nyitókép: Pixabay

Egyszerűbben juthatnak kártérítéshez az üdülési joggal csalók áldozatai

Infostart
2021. április 19. 18:27
A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést. A bíróság döntése ugyanis egyszerűsített jogérvényesítésre nyújt lehetőséget a sérelmet szenvedett fogyasztók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018-ban állapította meg, hogy két vállalkozás – az Exch-Immo Kft. és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft. – megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogaik eladásáról szóló ajánlataikkal. A GVH együttesen mintegy 41 millió forintos bírságot szabott ki a cégekre, az érintett fogyasztók magánjogi kárainak enyhítésére viszont – hatáskör híján – nem volt közvetlen lehetőségre. Mivel azonban a jogsértés a fogyasztók széles körét érintette, a nemzeti versenyhatóság közérdekű keresettel élt a bíróságnál, kérve a jogsértés megállapítását valamennyi érintettre (vagyis a perben nem álló, de érdekelt fogyasztókra is) kiterjedő hatállyal.

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntésében helyt adott a versenyhatóság közérdekű keresetének, így valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a két vállalkozás jogsértő magatartást tanúsított.

A bíróság döntése minden olyan fogyasztót érint, aki üdülési jogának értékesítése céljából szerződéses viszonyba került a cégek valamelyikével a jogsértés időtartama alatt.

Az ügyfelek mostantól egyszerűen érvényesíthetik polgári perben a vállalkozásokkal szembeni kárigényüket: a döntés alapján a jogsértés ténye ugyanis immár bizonyítottnak tekintendő, így az érintett fogyasztóknak a bírósági eljárások során elég csupán bemutatniuk a cégekkel kötött szerződésüket. A sérelmet szenvedett ügyfelek így a GVH közérdekű keresetének köszönhetően könnyebben, gyorsabban és nagyobb sikerrel érvényesíthetik jogaikat a két vállalkozással szemben.

Az üdülési jogokkal kapcsolatos megtévesztések azonos sémára épülnek:

  • a cégek személyes egyeztetésekre csalogatják be a fogyasztókat azzal kecsegtetve, hogy segítséget kapnak meglévő üdülési joguk értékesítésében.
  • Az egyeztetésen a cégek elhitetik, hogy a sikeres értékesítés érdekében szükséges a már meglévő üdülési jog bővítése, vagy újabb üdülési jog vásárlása.
  • Ezt követően azonban az ügyfelek nem kapnak valós segítséget üdülési joguk továbbértékesítésében, így az eredetinél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek.

A GVH korábban már felhívta az üdülési joggal rendelkezők figyelmét a jogsértő módszerekre és az utóbbi időben érkező jelzések alapján továbbra is óvatosságra int minden érintett fogyasztót.