Nyitókép: Bruzák Noémi

Etikai állásfoglalást kértek Zacher Gábor egyik nyilatkozata miatt

Infostart
2021. április 16. 12:55
Azt mondta, a nyilvánosság segíthetne abban, hogy az emberek megtudják, mi vár arra, aki megbetegszik, és bírálta a kormányt is.

Etikai állásfoglalást kért Zacher Gábor egyik rádiónyilatkozatának tartalmával kapcsolatban Kásler Miklós erőforrás-miniszter szakmai tanácsadó-testületének vezetője – írja a Népszava. Kollár Lajos 63 szakmai tagozatvezetőnek írt levelet az ügyben.

Zacher Gábor a Szabad Európának adott interjújában arról beszélt, már nem számolja a naponta lélegeztetőgépre tett betegeket, "a tubus behelyezése előtt sok embernek az az utolsó mondata: de ugye meggyógyulok?" Azt is mondta, nem tesz felelőtlen ígéreteket a betegeknek, csak annyit mond minden betegének, hogy mindent meg fognak tenni.

A politikai vezetőkre célozva azt is mondta,

el kellene számolni a koronavírus-járvány halálos áldozataival, nem ért egyet a sajtó kórházi korlátozásával

– úgy látja, fontos lenne, hogy közvetlenül is megmutathassa a média, milyen nagy a baj –, és szólt a "Bergamo-dilemmáról" is, vagyis arról, hogy esetenként választani kell, kit tesznek lélegeztetőgépre az arra szorulók közül; a hatvani kórházban is volt ilyen eset, hogy az jutott készülékhez, akinek jobbak voltak a túlélési esélyei – mondta.

Zacher Gábornak a levélről a lap számára "nem volt mondanivalója".

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!