Nyitókép: Pixabay

Megvan a társadalmi támogatottság, kutyaivartalanítási program indul

Infostart
2021. április 9. 17:37
Elsősorban a kistelepülésekre és a kóbor kutyákra koncentrálnak az év végéig.

Ivartalanítási program indult a kóbor ebek számának csökkentéséért – közölte a Nébih az Infostarttal.

Erre azért lett szükség, hogy mederben tartható legyen a kistelepülési kutyapopuláció.

A projektre összesen 50 millió forintot költenek, ebből 1400 kutya ivartalanítható.

A kutyáknak ma itthon körülbelül 10 százaléka ivartalanított, a Nébih szerint ezt a számot jelentősen növelni kellene.

A mostani program elsősorban az 5000-es lélekszám alatti településekre koncentrál.

Az ivartalanítás mögött egyébként a szakemberek általános társadalmi támogatottságot látnak.

A közlés még azt is tartalmazza, hogy azóta, hogy kötelezően chippel kell megjelölni az ebeket, jelentősen csökkent az ebrendészeti telepekre bekerülő kutyák száma, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be 2020-ban az ebrendészek.

A program az előzetes tervek szerint 2021 év végéig tart, a résztvevő ebek kijelölése központilag történik. A beavatkozásokat a megbízott állatorvosoknak a Magyar Állatorvosi Kamara Kisemlősök ivartalanításának szakmai ajánlása szerint kell elvégezniük, az összes műtét 70 százalékában nőivarú egyedeken.