Nyitókép: Pexels.com

Covid: kiderült, hogy melyik vércsoportúak aggódhatnak

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2021. március 31. 07:35
Akik A vagy AB vércsoportúak, azok nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre a koronavírusos betegek közül, és ennek most már a tudományos magyarázata is ismert − mondta az Inforádiónak Rusvai Miklós víruskutató.

Az A vércsoportúak, így az AB-sek is, miután azok is hordozzák az úgynevezett A vércsoport antigéneket, érzékenyebbek a koronavírusra, illetve annak légzőszervi formájára, magyarán gyakrabban kerülnek súlyosabb tünetekkel kórházba, és sűrűbben szorulnak lélegeztetőgépre. A legújabb kutatások ugyanis azt találták, hogy a vörösvérsejtek felszínén lévő, egyébként régóta ismert A antigének a tüdő hámsejtjein is kifejeződnek, és miután ezt kissé megváltozott formában teszik,

a koronavírus képes a molekulákra rákapcsolódni, elszaporodni, károsítva ezáltal a szervet

– magyarázta az InfoRádióban Rusvai Miklós víruskutató. Vagyis a korábban már felismert ACE2 receptor mellett van egy másik tapadási lehetősége az A vércsoportú egyénekben, a tüdőhámsejtek felületén a koronavírusoknak. Következésképp a 0-s vércsoportúak kisebb százalékban vannak kitéve a súlyos betegségnek, és annak, hogy lélegeztetőgépre kerüljenek.

A víruskutató a vakcinákkal kapcsolatban arról is beszélt, hogy nem szerencsés, ha valaki úgy kapja meg az oltást, hogy közben épp megfertőződött a koronavírussal is. Bár ez előre megjósolhatatlan, az esetek bizonyos részében, de nem száz százalékában ugyanis ilyenkor

az immunrendszer figyelme az oltóanyagra irányul, köszönhetően az abban található stimuláló (adjuváns) szereknek, így kevésbé tudja féken tartani magát a fertőzést.

Ennek következtében a betegség vagy kialakul, amit egyébként esetlegesen tünetmentesen vészelt volna át az illető, vagy adott esetben súlyosabb formában jelentkezhet – tette hozzá Rusvai Miklós, kiemelve, hogy olyanról nincs tudomása, hogy valakit beoltanak olyan esetben, amikor már fertőződött, és ez mondjuk halálhoz vezetne.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Covid: bebizonyosodott, rosszabb helyzetben vannak az A és AB vércsoportúak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást