Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Türelmet próbáló hetek-hónapok elé néznek az agglomerációban élők

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. március 30. 14:24
Nehéz helyzetben vannak a fővárostól délre fekvő régióban élők. Ennek egyik oka, hogy Csepelen egyszerre több jelentős útvonalon is felújításokat végeznek, ezért jelentős torlódásra számíthatnak a fővárosba közlekedők.

Az InfoRádió hallgatói jelezték, hogy az M0-s hárosi Deák Ferenc Duna-hídon a korábbiakhoz képest nehezebbé vált az átjutás.

Az ügyben az InfoRádió megkereste a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-t, a hivatal közleményében arról tájékoztatott, hogy az átjáró M1-es autópálya felé vezető hídszerkezetén a 2020 végéig több ütemben elvégzett vizsgálatsorozat eredményeképpen kialakították a híd közép- és hosszú távú üzemeléséhez szükséges koncepciót, ezért

március 22-től jelentősen megváltozott a forgalmi rend a hídon.

Hozzátették, jelenleg az új hídsaruk kiválasztását, és az ehhez szükséges egyes szerkezeti elemek megerősítését szolgáló részletes terveket készítik elő. A munkák első ütemében március 22-e és június 14-e között a Deák Ferenc híd déli, M5-ös autópálya felé vezető részén a szélső forgalmi sávot lezárják, és elvégzik a zajvédő fal befejezési munkáit. A NIF Zrt. arról is beszámolt, hogy a tervek szerint június 15-e és szeptember 1-je között a híd északi, tehát az M1-es autópálya felé vezető hídját teljesen lezárják a beavatkozások idejére. Ebben az időszakban a térségben közlekedők 2x2 sávon haladhatnak a híd déli, azaz az M5-ös sztráda felé vezető oldal hídján. Szeptember 1-től már mindkét hídon, a forgalom mindkét irányba, teljes értékűen 4 forgalmi sávon haladhat.

Az M0-s híd rekonstrukciója mellett jelentősen nehezíti az autósközlekedést a Kvassay híd tartószerkezetének megújítása. Az átkelőn, a HÉV pótlása miatt a Kvassay hídtól a Közvágóhídig buszsávot alakítottak ki, ezért itt is jelentősen leszűkül az autósok számára fenntartott sávok száma. Az ott zajló beruházás keretein belül megvalósul a híd tartószerkezeteinek részleges cseréje, a hídszerkezet korrózióvédelmének felújítása, a vasúti pálya teljes átépítése, amely miatt a nyárig pótlóbuszok járnak erre, ezért

továbbra is torlódásra kell számítani.

Szintén nem könnyíti meg a szigetszentmiklósi és a Dél-pesti agglomerációban élők közlekedését, hogy szinte teljesen megújul a Taksony főútjaként üzemelő 510-es főút egy szakasza. A projekt részeként modernizálják a csatornahálózatot, új járdákat, buszmegállókat és gyalogosátkelőket alakítanak ki, az útpályát pedig szinte teljesen megújítják. A munkák közben azonban csak egy sávon haladhat a forgalom, amely miatt ebben az irányban is jelentős torlódásra lehet számítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Türelmet próbáló hetek–hónapok elé néznek az agglomerációban élők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást