Nyitókép: Forrás: Facebook

Népirtásért feljelentették Boldogkői Zsolt biológus professzort

Infostart
2021. március 21. 14:25
A szegedi tanszékvezető arról számolt be, hogy az ellene tett feljelentést a rendőrségen belül „igen magas szintre továbbították”.

Feljelentették népirtásért Boldogkői Zsolt biológus professzort, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárát. A hírt a professzor a Facebookon hozta nyilvánosságra.

„Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása szerint 966 ember halt meg az mRNS vakcinázás következtében az USA-ban. E tények ellenére én az oltások mellett állok ki” – írja Boldogkői Zsolt.

Azzal folytatja, hogy a feljelentő „a következő levelében csatolta a feljelentésére adott rendőrségi választ, hogy iktatták és igen magas szintre továbbították azt (a konkrét levelet nem oszthatom meg)”.

Végül felteszi a kérdést, hogy „Sokan fenyegettek – Hány ilyen feljelentés csücsülhet a rendőrségen vajon?”, és megosztja egy nemzetközi honlap linkjét, ahol arra buzdítanak, hogy jelentsék fel őt.

Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása...

Közzétette: Zsolt Boldogkői2021. március 20., szombat

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!