Nyitókép: Pixabay.com

Eredménytelen lett a Klubrádió frekvenciájára kiírt pályázat

Infostart
2021. március 11. 13:48
Az adó újrapályázta korábbi sávját, de pályázati hibákat vétett, és más gondokat is talált a kiíró.

Eredménytelennek bizonyult a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat - közölte az NMHH Médiatanácsa. Az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult.

A pályázati kiírás alapján vizsgálni kellett a pályázó gazdasági megfelelőségét. A nyilvános cégadatok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható ellene. A hazai és európai médiaszolgáltatási pályáztatási gyakorlat alapvető és általános elvei szerint a korlátosan rendelkezésre álló rádiós frekvencia működtetésére egy bizonytalan és törvénysértő gazdasági helyzetben lévő vállalkozás nem megfelelő.

Megállapította a Médiatanács azt is, hogy a pályázat lényegi műsortervi hibákat tartalmaz. A benyújtott műsorterv nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák, így egyetlen pályázat esetében sem fogadhatók el. A hazai következetes bírósági joggyakorlat, a médiatörvényben megfogalmazottak és az egyenlő elbánás kötelező elvei alapján a Médiatanács nem tekinthetett el a pályázati anyagban ejtett hibák megállapításától.

A fentiek alapján a Médiatanács nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását, ezért megállapította a pályázati ajánlat érvénytelenségét és a pályázati eljárás eredménytelenségét. A Klubrádió a döntés ellen tizenöt napon belül jogorvoslati kérelemmel élhet.

Stock Richárd, a rádió vezérigazgatója a Népszavának úgy reagált, hogy nem fogadják el a döntést, küzdenek a frekvenciáért. Megtámadják a kizáró határozatot, és még a Kúrián folytatódik az a perük, amit a frekvenciaengedélyük meghosszabbításának tavaly őszi megtagadása miatt indítottak - tette hozzá.

A testület e heti ülésén döntött arról is: idén újra meghirdeti a helyi és körzeti rádiók műsorkészítését támogató pályázatot, ezúttal 360 millió forintos keretösszeggel, amellyel két év után ismét lehet pályázni rádió- és hangjátékokkal.