Nyitókép: M1 Ma reggel

Víruskutató: hosszú távon van kockázata az ismétlő oltások kitolásának

Infostart
2021. március 7. 12:08
Rusvai Miklós az átoltottsághoz szükséges védett emberek számáról is beszélt.

A korábban tapasztaltakhoz képest fiatalabb korosztályt érint a harmadik hullám, de ez nem meglepő annak fényében, hogy tudjuk, egyrészt az idősek már megkapták a védőoltásokat, másrészt a már Magyarországon is domináns brit vírusvariáns, valamint a dél-afrikai mutáció fertőzőképessége erősebb – magyarázta Rusvai Miklós az M1 vasárnap reggeli műsorában. A víruskutató szerint annak, hogy változtattak az oltási stratégián és a két vakcinálás közti időt a Pfizer és az AstraZeneca oltásnál kitolták a maximális időre, hogy minél többen kaphassák meg az első dózist, van némi kockázata. Amellett ugyanis, hogy 80 százalékos hatékonysággal védenek így az oltások a betegség és a halálozás ellen, mivel a fertőződést nem védi ki,

a mutációk esetleg gyorsabban és nagyobb számban jöhetnek létre, vagyis úgynevezett menekülő mutációk keletkezhetnek a részlegesen védett népességben.

Ez Rusvai Miklós szerint hosszú távú kockázat, aminél most fontosabb a rövid távú kockázatok kivédése, vagyis az első oltások.

A szakember megjegyezte: a fertőzés támottevő terjedését az átimmunizáltság állíthatná meg, ez közel hétmillió embert jelent, akik egy része azért védett, mert átesett már a betegségen (mintegy 1-1,5 millió ember közé tehető a számuk, hiszen közel 400 ezer ember bizonyítottan fertőzött volt, de ennél jóval több a tünetmentesen átesettek száma), másik része pedig azért, mert kapott oltást (hétvégén a számuk 1 millióra nő).

A vírusmutánsok elleni vakcinák kifejlesztése gyors lehet, és Rusvai Miklós reméli, hogy az új vakcinák még gyorsabb előállítását ezúttal majd már nem fogadja fanyalgás, hiszen a vakcinaelőállítás egyre fejlődik, ebben a járvány nagy előrelépést hozott.

Arra a kérdésre, hogy védhet-e az egyik mutáció ellen előállított oltás véd-e a többi ellen is, a víruskutató úgy válaszolt: ez mindig nyitott kérdés. Megjegyezte, úgy tudni, a dél-afriakai vírusvariáns elleni vakcina véd a korábbi változatok ellen is, valamint a jelenlegi vakcinák is bár picit csökkent hatásfokkal, de védenek a dél-afrikai és brit mutáns ellen is.

Európai engedélyezés előtt áll a Janssen oltása, amely csak egy adagos, nem kell ismétlő oltást beadni belőle - ez egy kis - de természetesen fontos - előrelépést jelent majd, hiszen a többi oltásból az első is már nagyon magas hatásfokkal véd.