Nyitókép: MTI/Manek Attila

A főváros Budapesten tartaná Természettudományi Múzeumot

Infostart
2021. március 7. 19:28
A kormány viszont ragaszkodik a Debrecenbe költözéshez.

Az egykori Józsefvárosi Pályaudvar területére költöztetné a Természettudományi Múzeumot a Fővárosi Önkormányzat - számolt be róla az RTL Híradó. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a műsorban azt mondta, a volt pályaudvar területe minden szempontból alkalmas egy korszerű, új épület létrehozására. A holokauszt áldozatainak emléket állító Sorsok Háza mellett képzeli el a főváros a Természettudományi Múzeum új épületét - jelentette ki.

A kormány azonban továbbra is Debrecenbe költöztetné az intézményt. Az ITM közölte, hogy ezt már eldöntötték. Az indoklás szerint Debrecenben olyan fejlesztések lesznek, hogy a múzeumot korszerű tömegeket vonzó, országos tudásközpontként értelmezhetik újra.

Az intézmény kutatói korábban tüntetést is szerveztek a költözés miatt, mert attól tartanak, hogy az állomány nem szállítható sérülések nélkül olyan messzire. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban az RTL-nek azt mondta, sehol sincs megírva, hogy mindennek Budapesten kell lennie, és a költöztetés biztonságban megoldható.