Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Szlávik János megint megszólalt: "ennek óriási a valószínűsége"

Infostart
2021. március 6. 14:39
Az immunológus főorvos szerint a 25 százalékos átoltottság már "nagyon komoly" lesz.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint mérföldkő, hogy ezen a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon, ami már "nagyon komoly átoltottságot jelent".

A főorvos szombaton a közmédiának úgy nyilatkozott: nagyon sokan érzik úgy, hogy csak az oltással lehet hatékonyan védekezni a járvány ellen. Ha megfelelő ütemben érkeznek Magyarországra az oltóanyagok, akkor

néhány hónapon belül elérhető a 25 százalékos átoltottsági arány, ami már a járványt meg tudja fékezni

- hangsúlyozta.

Szlávik János az oltások közti különbségekről szólva kifejtette: nem mindegyiket lehet bizonyos életkorok alatt, vagy felett beadni, valamelyiket hosszabb vagy rövidebb idő után ismételni kell, azonban "mindegyiknek megfelelő a hatékonysága".

Mindegyik alkalmas arra, hogy szinte száz százalékban megakadályozza a súlyos esetek kialakulását és a kórházba kerülést a beadás után két-három héttel - mutatott rá.

A főorvos úgy folytatta: a második oltás után egy héttel alakul ki az oltásoknál meghatározott 80-90 százalékos védettség. Az után is elképzelhető, hogy valaki megfertőződik, de

"óriási valószínűséggel" nem kerül kórházba

- tette hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy "meredeken emelkedik" az új fertőzöttek és a kórházba kerülők száma. A főorvos szerint ennek egyértelmű oka a brit variáns terjedése, amely könnyebben terjed emberről emberre, a fiatalabbakat fertőzi, több embernél okoz lázat, izom- és ízületi fájdalmakat, illetve nagyon sokan köhögnek tőle.

Tájékoztatása szerint a brit variáns súlyosságát tekintve 10-15 százalékkal agresszívebb, mint a korábbi koronavírustörzsek.

Az infektológus konkrétumok említése nélkül azt is elmondta, egy éve harcban állnak a koronavírussal az egészégügyi dolgozók, az orvosok és nővérek. "Sajnos időnként hátba támadnak emiatt, de úgy érzem, mi mindannyian az emberekért, betegekért és életekért küzdünk, mert ez a hivatásunk" - fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!