Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Volna néhány offshore-os kérdése a Fidesznek Karácsony Gergelyhez

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. március 2. 17:40
A főváros bérelt hat buszt, ezek nem érkeztek meg, a kormánypárti képviselőcsoport a "bérbeadás" körülményeit firtatja.

Sajtóhírek szerint nyomozást indított a budapesti városvezetés és a BKV buszbeszerzési ügyében a rendőrség.

A fővárosi Fidesz-KDNP-frakció több kérdést is feltett az üggyel kapcsolatban a főpolgármesternek, aki nem adott érdemi válaszokat.

"Ez az ügy tavaly novemberben robbant ki, négy hónapja írtuk az első levelet főpolgármester úrnak, hogy a sajtó kihozott egy olyan ügyet, amely láthatóan korrupciógyanús, de minimum nem tiszta, és mutyi van benne" - fogalmazott az InfoRádióban Láng Zsolt frakcióvezető.

Felidézte,

  • a BKV kiírt 6 darab alacsony padlós, csuklós busz bérlésére - pótlásra - egy 350 millió forintos tendert,
  • ezen három cég indult, és
  • egy olyan cég nyert, amely offshore hátterű, nem rendelkezik referenciákkal, alkalmazottakkal, buszokkal,
  • minderre a BKV belső ellenőrzése is felhívta a figyelmet,
  • ennek ellenére hirdették ki a vállalatot győztesként.

Az ügy folyománya, hogy a cég nem is tudta a 6 buszt leszállítani, vagyis a budapestiek - mint Láng Zsolt fogalmazott - "azóta is a kárát látják" ennek a pályázatnak a metrópótlásban.

A politikus még több "gyanús momentumot" is említett a busztenderrel kapcsolatban.

"Az említett offshore hátterű cégben nyomon követhető Leisztinger Tamás tulajdonos, aki Tüttő Kata budapesti főpolgármester-helyettes volt élettársa, gyermekei apja. És hát Tüttő Kata felügyeli a BKV-t."

Láng Zsolt választ szeretne kapni arra, hogy ki döntött a tender ügyében, ki engedte el a tendert, mi lett a vállalatbiztonsági jelentéssel, miért nem vették figyelembe a jelzését.

"Nem értjük Karácsony Gergely motivációját, de reméljük, hamarosan kivizsgálja ezt az ügyet és a megfelelő következtetéseket levonja" - mondta még.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fővárosi Fidesz - Láng Zsolt és a buszmutyi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást