Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavaznak hétfőn a Parlamentben

Infostart / MTI
2021. február 21. 16:43
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.

A napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn 11 órakor a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően másfél órában tehetnek fel interpellációkat a kormány tagjainak.

Ez utóbbiak sorában a Jobbik a vidék, az úthálózat, a marcali kórház és a Természettudományi Múzeum helyzetéről, az MSZP az egészségügyi várólisták csökkentéséről és a gyermekprostitúció visszaszorításáról, a Párbeszéd a vendéglátósok állami támogatásáról, a DK a városok működőképességről, az LMP pedig a háziorvosi praxisok létrehozásáról és a szociális dolgozók béremeléséről szóló kérdéseket tesz fel a kormánynak. A Fidesz és KDNP frakciójából is bejelentkeztek néhányan: ők a védőoltásokról, a családtámogatásokról és a 13. havi nyugdíjról szeretnének többet megtudni.

A Ház ezután határoz az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről.

Varga Judit indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot,

hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

Az ellenzék nem támogatja a rendkívüli jogrend meghosszabbítását.

Döntés várható arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette.

A parlament szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről szóló beszámolókról, valamint Simonka György és Tiba István (mindketten Fidesz), továbbá Szabó Tímea (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről is.

Az ülésnap azonnali kérdésekkel és válaszokkal zárul.

A parlament március 1-jén, hétfőn zárja ülését. A képviselők ekkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Országgyűlés, előzetes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást