Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Láng Zsolt magyarázatot vár Karácsony Gergelytől

InfoRádió
2021. február 17. 19:37
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője újabb tenderkiírás szabályosságáról kért tájékoztatást Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Láng Zsolt levélben kért tájékoztatást Karácsony Gergely főpolgármestertől egy szabálytalan tenderkiírásról. Kiemelte, hogy decemberében írt ki hét fővárosi cég közösen egy 856 millió forintos keretösszegről szóló pályázatot médiavásárlási szolgáltatásokra, azonban a közbeszerzést visszavonták, miután a Közbeszerzési Hatóság eljárást indított versenyt korlátozó kikötések miatt.

A kiírásban ugyanis volt egy kitétel, amely szerint a győztes pályázónak rendelkeznie kellett a sikeres és hatékony marketingkommunikációért járó Effie-díjjal, de ez csak akkor számított, ha azt 2017 és 2020 között kapta a cég. Az elbírálásban e díj megléte 30 százalékos súllyal szerepelt.

A Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. tenderével kapcsolatban a Közbeszerzési Hatóság február 1-jén indította el a jogorvoslati folyamatot, rá egy napra azonban az érintett cégek visszavonták a tendert.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az InfoRádióban elmondta: arra várnak választ Karácsony Gergelytől, hogy ki és miért hozta meg ezt a szokatlan kikötést. A levelet szerda reggel küldték el a főpolgármesternek, aki egyelőre annyit válaszolt, hogy érdeklődjenek az érintett cégeknél, ám a Fidesz továbbra is Karácsony Gergetől vár választ. Ezt azzal indokolja, hogy szeretnék kizárni minden visszásság gyanúját, mert

"a főpolgármester marketing- és kommunikációs osztályának vezetője egy olyan cégnél dolgozott korábban, amely megfelelne ezeknek a feltételeknek.

(...) Bízunk benne, hogy tisztázódik a kérdés és csak komoly szakmai hibáról van szó és nem másról" - fejtette ki.

A fideszes politikus szerint a témában új közbeszerzést kell majd kiírni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fővárosi cégek reklámszerződései - Fidesz, Láng Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást