Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Rémisztően megugrott a műtéti várakozási idő a második hullám alatt

Infostart
2021. február 10. 12:16
A három hónapja bevezetett halasztható operációk tiltására vonatkozó rendelkezés hatására legalább ötször, de sok esetben több mint tízszer annyi időt kell várnunk egy-egy műtétre.

Öt-tízszeresére nőtt a várakozási idő a tervezett műtéteknél, miután három hónapja csak sürgős operációkat végezhetnek az intézményekben. Az egynapos sebészeti beavatkozások többsége ugyan most újraindulhat, de sokan így is csak hónapok múlva kerülnek majd sorra – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján írja összeállításában a novekedes.hu.

Pontosan három hónapja, november 10. óta csak sürgős operációkat, illetve olyan beavatkozásokat lehet végezni a magyar kórházakban, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járna. Az összes szabaddá tehető kórházi kapacitást a Covid-betegek számára tartalékolták – emlékeztet a lap.

Az első hullámban március 16-án rendeltek el hasonlót, akkor május 4. és június 18. között fokozatosan oldották fel a tiltást.

A november óta tartó újabb zárlat nyomán felduzzadtak a várólisták, ezzel a várakozási idő is rendkívüli módon megnőtt mostanra.

A városlistákon beálló változás a járvány második hulláma alatt

Beavatkozás típusa Várakozók száma Átlagos tényleges várakozási idő a megelőző 6 hónapban (nap) Átlagos tervezett várakozási idő most (nap)
szürkehályog-műtét 10 082 44 201 nap (Észak-Közép-Magyarországon 331)
nyitott szívműtét 681 56 304
csípőprotézis-beültetés 5343 84 382
térdprotézis 6602 156 478
ortopédiai nagyműtét 90 35 328
diagnosztikus szívkatéterezés 1077 11 62 nap (Észak-Magyarországon, ahol eddig 4 volt az átlag, most 168)
gerincsérv-műtétek 51 5 50 nap
gerincstabilizáló műtétek 1125 36 370 nap (a Dél-Dunántúlon 563)
szaruhártya-műtét 258 111 831
mandulaműtét 292 18 197
nőgyógyászati műtét (nem laparoszkópos) 350 8 103
sérvműtétek 732 21 220

Forrás: novekedes.hu (a NEAK adatai alapján)

Jelenleg több mint 280 olyan beavatkozás létezik, amelyek után még aznap hazamehet a beteg.

Nem csak Magyarországon, de világszerte műtétek ezrei maradtak el a koronavírus-járvány miatt. A novekedes.hu felhívja a figyelmet arra, hogy a Lancet Reumatology egyik friss tanulmánya szerint az Egyesült Királyságban közel 10 millió ember vár most műtéti beavatkozásokra, szemben a pandémiát megelőző 4 millióval, egy amerikai jelentés pedig 2022 közepére több mint egymillió ízületi és gerincműtét elmaradását vetítette előre.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!