Nyitókép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Müller Cecília: az egészségügyi dolgozók igyekezzenek!

Infostart
2021. január 27. 11:41
Hamarosan véget ér az egészsügyisek oltási kampánya, ezért sürgette őket az operatív törzs napi tájékoztatóján az országos tisztifőorvos, aki arról is beszélt, hogy aki már átesett a betegségen, újból kontaktszemélyként már nem kényszerül karanténra, de ezt még csak most fogják szabályozni.

A hónap legfontosabb kormányülését megelőzően szerdán is összeült az operatív törzs, majd szokása szerint tájékoztatót hívott össze; ismert, a korábbi ígéret szerint most dönt a kormány arról, hogy mi lesz a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozásokkal február 1. után.

A napi járványszámok itt olvashatók.

A szerdai tájékoztató napján érkezett újabb vakcinaszállítmány is Magyarországra.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára először az egyetemi hallgatók részvételéről számolt be a védekezésben: 5200 egyetemista vett részt eddig a szűrési tevékenységben, 1000 fiatal pedig 64 különböző kórházban dolgozott, illetve dolgozik. A mentőszolgálatnál 2000 fiatal vállalt feladatokat az elmúlt hetekben.

Jelezte,

a munkáért az egyetemisták számára meghosszabbítják a vizsgaidőszakot két héttel, krediteket és adómentes fizetést is kapnak.

"Ezek a fiatalok alig pár héttel az érettségijük után felnőttek, példamutató munkát folytatnak, a továbbiakban is számítunk rájuk" - ecsetelte a fiatalok érdemeinek elismeréseként.

Emellett megjegyezte, vannak "egészségügyi Mekk mesterek", akik kamuvideókkal, álhírekkel szórják tele a nyilvánosságot, ezért arra kér mindenkit, tartsa be a rá vonatkozó szabályokat.

"Eddig eredményesen harcoltunk, ne most adjuk fel, együtt sikerülni fog" - zárta gondolatait.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese újabb több száz maszktalan emberről tett jelentést, az ő összlétszámuk már 26 600 fölött jár.

Az elmúlt napon 343-an szegték meg a kijárási korlátozást vagy a gyülekezés tilalmát.

Karanténadatok: 8125 ellenőrzés történt egy nap alatt, 17 834 karantén van érvényben, mobilon 1734 ember ellenőrizhető.

Müller Cecília országos tiszti főorvos először a már ismert, napi adatokat sorolta fel.

Elmondta, intenzíven zajlik az oltási program, ezt csak a vakcina rendelkezésre állása korlátozza.

"Azt kérem az egészségügyi dolgozóktól, hogy igyekezzenek, az ő oltási kampányuk rövidesen lezárul" - figyelmeztetett.

Azt ígérte, az idősek oltása ezen a héten fel fog pörögni, amennyire ez csak lehetséges.

Müller Cecília azt is elmondta, lényegesen alacsonyabb a koronavírusban elhunytak számánál azok száma, akik haláláért kizárólag a koronavírus-fertőzés tehető felelőssé.

Beszélt még a korlátozások enyhíthetőségéről:

"Ehhez jelentősebb vakcinamennyiségre van szükség, bízunk abban, hogy a jövőben az uniós forrásokon kívüli vakcinákat is elérjük."

Jó hírként bejelentette azt, hogy az amerikai Eli Lilly gyógyszergyárból jelentős mennyiségű, passzív immunizációra alkalmas gyógyszer érkezik Magyarországra, ám ez nem olyan elven küzd a vírus ellen, mint az oltások.

A mogyoróra és a tiszafára allergiások figyelmét felhívta arra, hogy az NNK honlapján tájékozódjanak az őket érintő ismeretekről, hiszen az ő allergiás tüneteik hamarosan jelentkezni fognak. Aki azonban úgy érzi, hogy a koronavírus miatt fáj a torka vagy tünetei vannak, a háziorvosánál jelentkezzen - mondta.

Kérdések - válaszok

- Gyöngyös polgármestere hogyan juthatott korábban vakcinához?

- A kórházigazgató vizsgálatot rendelt el az ügyben.

- Úgy hírlik, többen úgy jutnak oltáshoz, hogy fennmaradó oltásokat beadnak nekik. Mi a helyzet ebben?

- A vakcina aranyat ér. Az oltópontoknak puffert kell képezni az oltandók körében, vagyis ha valaki nem jelenik meg az időpontjára, az ő oltását valakinek be kell adni. Ez a valaki a jogosultak köréből bárki lehet. Fontos az, hogy ha kiolvasztották mondjuk a Pfizer vakcináját, akkor ezt követően 2-8 fokon 5 napig felhasználható. Ugyanakkor ha egy ampullát kinyitottak, amiben 6 fő beoltására alkalmas adag van, azt 6 órán belül el kell oltani.

- Tervezik-e, hogy aki a második oltását megkapta és védetté válik, már nem kötelezik házi karanténra, akkor sem, ha kontaktszemély?

- Mentesíteni kell az ilyen személyt a házi karantén alól, ugyanis nagy valószínűséggel nem eshet áldozatul. Ennek viszont új szabállyal kell érvényt szerezni még.

- A TASZ szerint zavaros az idősotthoni kapcsolattartás szabályozás. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

- Tekintettel arra, hogy ez rendkívül hosszú időszak jellemzően - a látogatási tilalom ideje -, mindenképpen meg kell keresni azt a lehetőséget, hogy tudják tartani a kapcsolatot a rokonok. Ezért született egy ajánlás, ami olyan, mint egy "kotta", egy "étlap". Pontosan nem megmondható, hogy egy adott intézményben mely változatot tudják megvalósítani, ezért több féle lehetőséget ajánlottunk, azt kértük az intézményvezetőktől, keressék meg a biztonságos találkozás módját.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!