Nyitókép: Pixabay.com

Sok a kérdőjel a hálapénz tilalmának ellenőrzése körül

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. december 15. 14:01
Elképzelhetetlen, miként lehetne ellenőrizni azt, hogy valóban megszűnt-e a hálapénz az egészségügyben – mondták az InfoRádiónak egészségügyi szakszervezeti vezetők. Sajtóhírek szerint a kormány januártól vizsgálná, betartják-e a paraszolvencia tilalmát.

Januártól már emelt bért kapnak az orvosok. Ennek egyik feltétele a hálapénz kivezetése volt. A vonatkozó jogszabály értelmében az egészségügyi dolgozók legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhatnak el a betegektől, aminek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének 5 százalékát, azaz 8 ezer forintot. A Népszava szerint ennek betartását már januártól ellenőrizné a kormány.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az ellenőrzéseknél sokkal többet ér – az adott menedzsment részéről történő – szemléletformálás. Ha ez a kultúra ugyanis megvan, akkor ott vélhetően ki fog kopni a hálapénz rendszere, és a betegek sem fogják elősegíteni. Ugyanakkor, ha emellett nem elkötelezett az irányítás, akkor egészen biztos, bármilyen intézkedéseket is hoznak, meg fog maradni – tette hozzá Balogh Zoltán.

A MESZK elnöke elképzelni sem tudja, hogyan lehet ellenőrizni a hálapénz tilalmát. Az ellenőrzés meglátása szerint nem életszerű, hiszen ezek a szituációk általában olyan környezetben, szűk kapcsolatban alakultak ki, amikor adott a "megfelelő helyzet" a hálapénz átadására. Ezért nem gondolja, hogy az ellenőrzés folyamata tervezhető lesz.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke sem tudja, miként lehetne vizsgálni a szabályok betartását, Szabad Zoltán szerint ráadásul a járványhelyzetben csak további feszültséget szülnének az ellenőrzések. Hiszen, mint emlékeztetett, az egészségügyben jelenleg mindenki túl van terhelve. A Covid-osztályokon dolgozók a járvány miatt, az úgynevezett tiszta kórházakban, osztályokon dolgozók pedig azért, mert az átvezénylések miatt sokkal kevesebben vannak. Tehát ebben az esetben valószínűsíthető, hogy az ellenőrzések végrehajtása feszültségforrásként fog jelentkezni – ismételte meg.

Az InfoRádió kereste az orvosbéremelésről korábban tárgyaló Magyar Orvosi Kamarát is, ám azt közölték, hogy – a szakszervezetekhez hasonlóan – az ellenőrzés mikéntjéről nem kaptak tájékoztatást a kormánytól. A részletekkel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a belügyi tárcánál is érdeklődött az InfoRádió, amint válaszolnak, közöljük.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óriási a kérdőjel a hálapénz tilalmának ellenőrzése körül
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást