Nyitókép: Facebook/Lázár János

Így haladt az első villamos a hódmezővásárhelyi tram-train-útvonalon - videó

Infostart
2020. december 2. 06:15
Több mint egy évszázada nem épült villamosvonal olyan magyar városban, ahol korábban nem járt a kötöttpályás tömegközlekedési eszköz.

Elkészült a villamoshálózat Szeged és Hódmezővásárhely között – jelentette be egy Facebook-videóban Lázár János. Több másik felvételen látható, amint még kedd este megteszi első útját az a végállomásról induló karbantartóvillamos, amely a pálya és a felsővezetékek esetleges hibáit igyekszik feltérképezni december 2. és 4. között (keddi érkezéséről itt írtunk és közöltünk fotókat). A politikus emlékeztetett: itthon 1913-ban üzemeltek be utoljára olyan városban villamosvonalat, ahol korábban nem volt.

Az első tram-train szerelvény, a Vásárhely 1-es a tervek szerint még idén Magyarországra érkezik a spanyolországi Valenciából. Szentesen szerelik össze és január közepétől már Hódmezővásárhelyen közlekedik, igaz, több hónapon keresztül még próbajáratként, üresen – írta a Délmagyar.

"45 éve élek Hódmezővásárhelyen, 25 éve dolgozom ezért a városért, és büszkén jelenthetem Hódmezővásárhely polgárainak, hogy mintegy 15 éves munkánk eredményeképpen ma este elkészült a villamoshálózat, a sín, és a hozzárendelt vezeték" – fogalmazott kedd esti élő videójában Lázár János.

  • Hódmezővásárhelyen belül 3,7 kilométeres szakasz létesült.
  • A teljes beruházás 80 milliárd forintba került, az Európai Unió és a magyar kormány közösen finanszírozta.

A politikus azt ígérte, hogy 30 perc lesz a tram-trainnel az út Szeged és Hódmezővásárhely városközpontja között, és hogy ez lesz a legkényelmesebb közlekedési eszköz e célra.