Nyitókép: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor elárulta, mi a hét legnagyobb feladata – videó

Infostart
2020. november 23. 10:27
Rövid videóval jelentkezett a miniszterelnök a közösségi médiában, miután véget ért az operatív törzs hétfői, kora reggeli ülése, ahol – többek között – rögzítették az egybegyűltek a heti induló helyzetet.

Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen azokat bezárni – kezdte mondandóját Orbán Viktor, aki szerint a magyar oktatásügy az elmúlt héten derekasan állta a próbát, és jó reményeik vannak, hogy ez ezen a héten sem változik meg.

A legnagyobb akció ezen a héten a célzott tesztelés megindítása lesz tömegesen, ugyanis 47 ezer fő dolgozik szociális intézményekben és 191 ezer fő oktatási intézményekben, emlékeztetett a kormányfő.

A tesztelés önkéntes, de biztosra vehető, hogy sokan fognak jelentkezni. A tesztek levételéhez 2 ezer egyetemi hallgatót is munkába állítottak, akik már a múlt pénteki napon megkezdték a teendőiket, akinek ezúton is köszönetét tolmácsolta a kormányfő.

A hét nagy védekezési akciója tehát a tömeges tesztelés megindítása és az iskolák működésének a megvédése – összegezte Facebook-videójában Orbán Viktort.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!