Rosszallja Karácsonyék lépését a DK-s polgármester

Infostart
2020. október 21. 15:24
A Főpolgármesteri Hivatal nem kíván semmit Szaniszló Sándor felvetéséhez hozzátenni.

Bajt okoznak a főpolgármesteri vezetés által kijelölt nagykörúti és Üllői úti kerékpársávok. Erre a megállapításra jutott Szaniszló Sándor polgármester, miután a XVIII. kerületiek körében a Publicus Intézet álta készített közvélemény-kutatás eredményeit elolvasta.

Amint azt közösségi oldalán megjegyezte, Pestszentlőrinc és Pestszentimre lakosságának többsége ellenzi a gépjárműforgalmat jelentősen akadályozó kerékpársávokat, mert úgy érzik, a külső kerületekben élők lettek a vesztesei a korábbi sávszűkítési döntésnek.

Az Index megjegyzi, „a kerület ügyeire rálátó” forrásuk szerint a lakosság felől érkező nyomás mellett azonban a polgármester kirohanásában ­

legalább ilyen súlyú politikai szempontok is szerepet játszanak:

ugyanis a főváros egy tollvonással lehúzta a támogatandó projektek listájáról a XVIII. kerület Üllői úti és Nagykőrösi úti felújítási terveit, vagy a Béke téri csomópont fejlesztésének második ütemét, amiket a korábbi főpolgármester még támogatott.

A Fővárosi Önkormányzat nem kívánta kommentálni a fentieket.