Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megszólalt M. Richárd áldozatának az édesapja

Infostart
2020. szeptember 30. 11:02
Ez az ember elvett a fiamtól és a kollégájától több, mint száz évet. Meg nem született gyerekeket és azt az örömöt hogy lássák felnőni őket – mondta az ítélethirdetés után az egyetemista áldozat apja.

Négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richardot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. M. Richard 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú személyautójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bíró az ítélet indoklásában hosszasan sorolta, hogy M. Richárd volt a baleset fő okozója, kitért a gyorshajtására és arra is, hogy vezetés közben videózta magát. Elmondása szerint a balesetben elhunyt egyetemista fiú valószínűleg akkor is életét vesztette volna, ha be van kapcsolva a biztonsági öve.

A 24.hu az ítélethirdetés után megszólaltatta Molnár Józsefet, a balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapját, aki a másik fiával, Tamással a per elejétől fogva végigülte a tárgyalásokat.

"Sajnos a balesetet okozó védői mindent megtettek, hogy húzzák az időt a végtelenségig, még az utolsó pillanatban is. Persze tudom, hogy ez a dolguk de szerencsére ezzel csak maguk és ügyfelük alatt vágták a fát, hisz oly mértékben nézték néha hülyének ezt az országot, a bíróságot, hogy a résztvevők sokszor a fejüket fogták vagy éppen kínjukban mosolyogtak a különböző megszólalásukon" – mondta a gyászoló apa, és úgy látta, folyamatosan kerültek elő bizonyítékok, amik megerősítették előző szakértői véleményeket.

„Ez az ember elvett a fiamtól és a kollégájától több, mint száz évet. Meg nem született gyerekeket és azt az örömöt hogy lássák felnőni őket. De valószínű, hogy éveket vett el tőlünk, a nagyszülőktől és a testvérétől, Tamástól és a barátaitól is. M. Richárd mindent megtett azért, hogy megbűnhődjön azért, amit tett. A legnagyobb hibát akkor követte el amikor azon a napon be mert ülni az autóba, de ez a saját döntése volt, és nem egy beteg emberé, mint ahogy fel szerették volna tüntetni a per során. Jogosítvány nélkül száguldozott 140-el a megengedett 50 helyett, miközben mobiltelefonnal videózta magát. Mi kell még ebben az országban hogy valakit örökre leültessenek?” – kérdezte a férfi.