Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Koronavírus - Kásler Miklós bejelentést tett a tanárok táppénzéről

Infostart
2020. szeptember 16. 16:51
Minden tanár teljes táppénzt kap, aki az iskolában betegedett meg vagy ottani történés miatt kényszerül karanténba.

Interjú jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma Facebook-oldalán a tárcavezetővel.

Kásler Miklós egyebek mellett arról is beszélt, hogy a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többségben kérték, hogy szeptemberben a hagyományos rendben induljon el az oktatás.

"A nemzet akarata és a kormány döntése között teljes az összhang. Az emberi életek mentése, az ország működésének fenntartása fontos, így indulhatott el az oktatás a hagyományos módon. Rengeteg tapasztalatunk van, így tudtuk, hogy ha teljes iskolákban nem is, egyes osztályokban megjelenik a koronavírus. Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy ezrelékben mérhető az érintettség." Hozzátette: Magyarországon 13 ezer helyen folyik oktatás.

A miniszter azt mondta, hogy jó megoldásnak bizonyul az egyes osztályok karanténba küldése, illetve "átmeneti szünetek tartása" az oktatásban.

Rögzítette, hogy azok a tanárok, akik a munkahelyükön kapták el a koronavírust, teljes táppénzre jogosultak, de a szoros kontaktjaik is

mindazok az iskolai dolgozók is, akik ilyen helyzetek miatt kényszerülnek otthoni karanténra.

Kásler Miklós a fővárosi idősotthonokba férkőzött járvánnyal kapcsolatban azt tanácsolta Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy a főváros tegyen eleget a feladatainak és éljen jogosítványaival is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!