Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Koronavírus - Győrfi Pál ismét fontos kérdésre irányította rá a figyelmet

Infostart
2020. szeptember 8. 09:35
A járvány és ami utána következik címmel tartott előadást Győrfi Pál a hét végén Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban megrendezett egészségnapon. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője némi humorral és személyes történeteivel fűszerezett előadásában elsősorban a közösségi felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet.

Az egészségmegőrzés állt a középpontjában annak a szombati rendezvénynek, amelyet a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, az Egészséges Félegyházáért Egyesület és az Egészség­fejlesztési Iroda közösen szerve­zett – írja a Baon.hu. Az ingyenes szűrővizsgálatokkal, életmód-tanácsadással egybekötött program nagy érdeklődés mellett zajlott.

Sokan voltak kíváncsiak Győrfi Pál előadására is, aki egyebek mellett arra is kitért, hogy míg évtizedekkel ezelőtt az éhínség, a háborúk és a járványok miatt halt meg nagyon sok ember, addig mára békében élhetünk, inkább a túltápláltság jelent problémát, és a járványokkal szemben is nyereségre áll az emberiség. Bár az új koronavírus megjelenése nagy kihívás elé állított mindenkit, de a magyar emberek tavasszal is bebizonyították, hogy

a közösségi felelősségvállalással sikeresen felvehetik a harcot a betegség terjedésével szemben

– emlékeztetett. Mivel az új koronavírus nagyon gyorsan és könnyedén terjed, a maszkviselés és az kézmosás – unásig ismételt – fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét Győrfi Pál.

„Az első hullámot azért sikerül megfékezni, mert időben drasztikus lépéseket és nagy áldozatokat hoztak az emberek. Ami értelmet ad a tavaszi lemondásoknak, hogy időt nyertünk a felkészülésre. Ma már sokkal felkészültebbek, erősebbek vagyunk a koronavírussal szemben, mint tavasszal” – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: míg tavasszal az idősebbek voltak a fókuszban, most a fiatalok körében terjed jobban a betegség. Megítélése szerint most azonban

nem kell országos karanténra számítani, inkább lokális lezárások lesznek.

Arról az érdekességről is beszámolt, hogy a vírus megjelenésével nemcsak a közúti balesetek száma csökkent, de jelentősen visszaesett az infarktusok és az agyvérzések száma is. Győrfi Pál szerint valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy az emberek többet voltak otthon a családjuk körében. Arról az örömteli hírről is szólt, hogy az elmúlt két évben kétszer több ember életét tudták megmenteni a hirtelen szívhaláltól, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több ember tanulja meg a szakszerű életmentést. „Többek között erre is nagyon jók az ilyen egészségnapok, mint a félegyházi, ahol az újraélesztést is elsajátíthatták az érdeklődők” – vélekedett a szóvivő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!