Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ismét jön az ágytartalékolás a kórházakban

Infostart
2020. szeptember 4. 08:55
Kásler Miklós utasította a kórházakat, hogy 10 helyett az ágyak 20 százalékát tartsák fenn a potenciális covidos betegeknek.

Nagy feladat elé állította a kórházvezetőket Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, amikor szerdai levelében pénteki határidővel arra utasította a fekvőbeteg ellátókat, hogy újabb ágyakat tartalékoljanak az esetleges koronavírusos fertőzötteket. Megtiltotta ugyanis a betegek hazaküldését, miközben előírta, hogy a korábbi 10 helyett a férőhelyek 20 százalékát tartsák készenlétben - írta a Népszava.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint egyébként az ország több nagyvárosában - Békéscsabán, Budapesten, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Pécsen és Székesfehérváron - ismét emelkedik a szennyvízben a vírus örökítőanyagának koncentrációja, vagyis várható, hogy 4-10 napon belül emelkedni fog a tünetes megbetegedések száma is.

A lap szerint

a kórházi vezetőknek péntekig kell visszajelezniük a tárcának, hogy megoldották a feladatot,

és maguk ellenőrizték, valóban üres az intézmény ágyainak húsz százaléka.

Az újság szerint az intézkedés eltérően érinti az intézményeket, mivel van, ahol mindössze a férőhelyek 60-65 százaléka foglalt, de olyan is, ahol az ellátás állami finanszírozásának változása - vagyis a bevételkényszer - és a betegellátás igényei miatt már feltöltötték az ágyakat. Az azonban bizonyos, hogy az ágyak készenlétben tartása növeli a szeptembertől ismét feladatfinanszírozással működő - vagyis az elvégzett beavatkozások után kapott térítésből gazdálkodó - kórházak adósságát. A járvány első hullámában bevezetett átalányfinanszírozás ugyanis már megszűnt.

A lap idézi Falus Ferenc volt tisztifőorvost, aki szerint

a miniszteri levél lényegében betegfelvételi stopot jelent,

az pedig, hogy nem is küldhetnek haza senkit, megint megoldhatatlan helyzet elé állítja az intézményvezetőket. Szerinte az sem várható, hogy a jelenleg kórházi ellátásra szoruló mintegy 100 betegen felül hirtelen több ezer koronavírusos beteg szorulna kórházi ellátásra, ami indokolná az ágyak készenlétben tartását.

A lap emlékeztet arra is, hogy az ősszel induló, Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett és a három évnél régebben felújított intézményekre vonatkozó kórházfelújítási, festési program időszakosan ugyancsak csökkentheti a kórházi férőhelyek számát.

Új betegút a légúti fertőzötteknek

Kásler Miklós utasítása szerint akinek az ősszel légúti panasza, illetve láza van, annak minden esetben a háziorvosát kell felhívnia. Az orvos telefonos kikérdezés után dönt arról, hogy fennáll-e a új koronavírus-fertőzés gyanúja, szüksége van-e a páciensnek kórházi ellátásra.

A gyanús esetekben az Országos Mentőszolgálat mintát vesz. Ha a PCR-teszt igazolja az új koronavírus fertőzést, de a beteg tünetmentes, vagy csak enyhe tünetei vannak, otthonában maradhat, de naponta konzultálni kell a háziorvossal telefonon az állapotáról. Annak, akinek rosszabbodik az általános közérzete, a légzése – kórházba kell mennie. A fővárosi és Pest megyei betegeket a Dél-Pesti centrum (egykori László) kórházba, illetve a Országos Korányi és Pulmonológia Intézetbe szállítják. Ha ezek megtelnének, akkor további nyolc intézménybe szállíthatnak ilyen betegeket a mentők. Így a Szent János, a Bajcsy, a Péterfy, a Pest megyei Flór Ferenc kórházba, a törökbálinti tüdőgyógyintézetbe, valamint a Semmelweis Egyetemre. A vidékieknek a megyei kórházakat és az orvosképzéssel foglalkozó egyetemeket is kijelölték a fertőzéssel érintett lakosság kivizsgálására, illetve az igazolt esetek ellátására.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!