Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

A szakértők már sejtik, mikor nő meg Magyarországon a halálozási arány

Infostart
2020. szeptember 3. 19:39
Tavasszal még 64 év volt a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora, ez most 31 év. Külföldi példák alapján viszont tudható, mikorra gyűrűzik be a járvány az idősebb korosztályokba.

Jakab Ferenc virológus, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője szerint az elmúlt napok fertőzöttségi adatai valóban magasak, de

lesznek még ennél jóval magasabbak is.

Nyakunkon az ősz és a tél, a felsőlégúti fertőzések virágkora. Ezért, ha már nyáron ilyen szintű az emelkedés, akkor az év utolsó szakaszában még drasztikusabb emelkedésre számíthatunk – mondta az ATV Startban.

A halálozások száma egyelőre azért is nem emelkedett, mert most főként fiatalok között terjed a vírus. Ez azonban elérheti hamarosan az idősebb korosztályokat is. Jakab Ferenc elmondása szerint

ez 4-5 hét múlva következhet be.

A szakma szerint ugyanis ennyi csúszás van az esetszám és a halálozási ráta emelkedése között, hacsak nem teszünk az ellen, hogy az idősebbek elkapják a vírust a fiataloktól, valamint azért, hogy a járvány ismét lelassuljon. Ebben a lakosságnak hatalmas felelőssége van - ismételte meg.

Oltás Európában

Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy jelenleg 130 vakcinafejlesztési projekt van folyamatban világszerte. Ebből 30 klinikai vizsgálati fázisban, 6 pedig már a harmadik fázisban van, ami már célvonal közeli állapotnak tekinthető. Utóbbi hatból év végén, következő év elején várhatóak előzetes eredmények.

A virológus reményei szerint Európában 2021 első félévében kezdődhet meg a vakcinálási program.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: ekkorra még nem fejeződik majd be a fázis hármas vizsgálat teljes kiértékelése.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!