Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kisebb elnökség, 33 éves vezető - a növekedésre koncentrál az LMP

Infostart / InfoRádió
2020. augusztus 31. 17:20
Tisztújítás történt a pártban, az új társelnök ígéri, bent maradnak a parlamentben, és zöld politikával szólítják meg a fiatalokat. Az elemző szerint "a remény hal meg utoljára", de tény, hogy az LMP-ről egy éve mindenki megfeledkezett.

Tisztújítást tartott az LMP a hétvégén - ez már az ötvenedik kongresszusa volt a zöldpártnak -, ennek eredményeképp Schmuck Erzsébet maradt a női társelnök kihívójával, Fábián Krisztina elnökségi taggal szemben, de Kendernay János alulmaradt Kanász-Nagy Máté újpesti alpolgármesterrel szemben. Az elnökségi titkári posztra Ungár Pétert, az LMP országgyűlési képviselőjét választották, éppen Kanász-Nagy Máté így megüresedő székébe ül.

Az új vezetőség megbízatása két évre szól.

Mint az új társelnök az InfoRádióban elmondta, csökkent a párt elnökségének létszáma - hét főre -, most négy általános elnökségi tagot választottak Keresztes László Lóránt (parlamenti frakcióvezető), Lengyel Szilvia (a pártalapítvány női társelnöke), Tetlák Örs (érdi alpolgármester) és Hanák Gábor (a párt nemzetközi titkára) személyében.

"Azért indultam el, mert

bár a párt helyzete az elmúlt időszakban stabilizálódott, ez kevés.

Növekedni kell, gyarapodni, visszakapaszkodni arra a szintre, ahonnan süllyedésnek indult 2018 után. Kimondottan célom a fiatal szavazók megszólítása, látom, mik azok a problémák a munkaerőpiacon, a lakáshoz jutás vagy a családalapítás terén, amelyek a fiatalok előtt állnak. Ezekre szeretnénk megoldásokat kínálni" - fogalmazott az InfoRádióban Kanász-Nagy Máté.

Hogy miként tartaná bent a parlamentben pártját, arról azt mondta, "nem a pozíciók számítanak", a hitük szerinti ökoszociális társadalmat szeretnének építeni, egy valódi zöld politikát.

"Valóban cél Orbán Viktor kormányának leváltása, de ez önmagában kevés, semmit nem ér. Oda kell tudni rakni mellé egy választható, vonzó víziót a választók elé. Az LMP egy zöld programmal megy az ellenzéki egyeztetésekre, amely tartalmazza

a Paks 2 projekt leállítását, az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését vagy épp a fiatalok lakáshoz jutásának segítését, szociális bérlakásprogramot"

- sorolta.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az InfoRádióban az LMP-elnökség megújulásával kapcsolatban megjegyezte: a remény hal meg utoljára.

"Hiba lenne már most esélytelennek nevezni az új vezetést. Az biztos, hogy az elmúlt egy évben megfeledkeztünk az LMP-ről. A most leváltott elnök nem tudott dinamikát adni a pártnak, ezért egy 33 éves társelnöke lett. A programhirdetés már a 2019-es EP-választáskor megtörtént, de

a klímapolitika témájának nem kedvez a koronavírus-járvány"

- értékelte a helyzetet Mráz Ágoston Sámuel.

A fiatalok megszólításának nehézségét abban látja, hogy a korosztály "kevésbé aktív politikailag", illetve nagyrészt a szülők preferenciája szerint szavaz, de nem esélytelen a növekedés azért, hisz minden ezer és tízezer szavazó jelentős növekedésnek számít.

Felhívjuk olvasóik figyelmét, hogy szeptember 1-jén, kedden az InfoRádió Aréna című műsorának vendége Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára lesz. Az adást meghallgathatják 18 órától az InfoRádióban vagy itt az Infostart.hu oldalon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
LMP - új társelnök, Kanász-Nagy Máté
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Mráz Ágoston Sámuel az LMP tisztújításáról.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást