Nyitókép: Pexels.com

Tanévkezdés a járvány árnyékában: jó tanácsokkal szolgál a szakértő

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. augusztus 28. 20:02
A járványhelyzet miatt bizonytalanságot szülhet az iskolakezdés, de ne stresszeljük a gyerekeket – figyelmeztet Regős Judit családi tanácsadó. A szakember szerint a szülők csak rövid távra tervezzenek, és ismételjék át a kicsikkel a higiénés szabályokat.

A gyerekek sokkal rugalmasabbak a felnőtteknél, így utóbbiak számára nagyobb gondot jelent az a bizonytalanság, amivel a szeptemberi tanévkezdés alkalmával szembe kell nézni, hiszen valóban nem tudható, miként is alakul majd az oktatási helyzet – fogalmazott Regős Judit.

A szakember azt javasolja, mindenképp

őrizzék meg a nyugalmukat a szülők, és ha bármilyen kétségük támad, próbáljanak meg informálódni

az iskolában, elsősorban a tanároktól. Ugyanakkor a túl sok információ is okozhat szorongást – jegyezte meg –, ezért nem árt mérlegelni, hogy kinek a tanácsát fogadják meg.

A családi tanácsadó szerint fontos lenne, hogy a felnőttek úgy készüljenek a szeptemberre, hogy az – remélhetően – a rendes kerékvágásban fog zajlani: az iskolakezdési rituálék, egyebek mellett a gyerekszoba rendberakása, az uzsonnás doboz és iskolatáska megvásárlása, vagy épp a füzetek bekötése, mind–mind mentális segítség a gyerekek számára, hogy ráhangolódjanak a tanévkezdésre. Mint megjegyezte, azt tanácsolja, amit krízistanácsadóként is szokott:

a legjobb, amit a szülők tehetnek, hogy nem készülnek nagyon előre, kizárólag a következő napokra, esetleg hetekre.

A szakember egyetértett, hogy a járványügyi helyzet miatti változásokról érdemes beszélni a gyerekekkel, nem mintha ez elkerülhető lenne. Hiszen amellett, hogy nagyon rugalmasak, egyben nagyon figyelmesek is, és sokkal több mindent észlelnek, illetve éreznek, mint azt a felnőttek gondolnák – jegyezte meg. A nyár is, hiába zajlott szabadabban, mégiscsak úgy telt, hogy hol fel kellett tenni a maszkot, hol egy–egy helyre csak egy–egy család léphetett be, vagy úton–útfélen arról lehetett hallani, hogy lehetőség szerint ne menjünk külföldre nyaralni, amely információk természetesen átszűrődnek a gyerekeknek is. Vagyis, ha érdeklődének, és bizony fognak, akkor nyugodtan lehet ezekről beszélni az ő nyelvükön – tette hozzá.

Sőt, iskolakezdés előtt kifejezetten érdemes elbeszélgetni a higiéniás szabályokról, a kézmosás fontosságáról, azonban

proaktívan, vagyis felkészítő jelleggel, nem pánikkeltés, szorongás és félelem céljából

– hangsúlyozta.

Regős Judit az InfoRádió kérdésére arra is kitért, saját tapasztalata alapján elképzelhető, hogy még pozitív irányú változást is hozhat a tanévkezdés, miután a jelek szerint a gyerekek nagyon vágyják, hogy újra iskolába járhassanak, újra találkozhassanak az osztálytársaikkal és a tanáraikkal. Egyfajta lelkesedés tapasztalható amiatt, hogy nagyon sokági mellőzték a rendes oktatást, ezért nem számít arra, hogy nehezebb lesz az idei tanévkezdés. És nyilván, ha és amennyiben megint sor kerül egy módosított, vagy egy „hibrid üzemmódban” történő oktatásra, arra már jobban fel vagyunk készülve, de ez a jövő zenéje – fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Regős Judit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást