Nyitókép: MTI/Komka Péter

Újabb információk a tanévkezdésről Kásler Miklóstól

Infostart
2020. augusztus 25. 14:12
A miniszter szerint az idei tanévkezdés minden tekintetben rendhagyó lesz tanárok, diákok és szülők számára egyaránt.

A koronavírus-járvány olyan kihívás elé állítja az országot, amelyen csak együtt, közösen tud felülkerekedni. Az első hullám tapasztalataival azonban minden ok megvan a bizakodásra - áll az emberi erőforrások miiszterének üzeneében, amelyet Kásler Miklós a Facebookon tett közzé.

A tanárok és a családok a magunk mögött hagyott tanévben már bizonyították, hogy a legnehezebb viszonyok között is helytállnak. Most a cél az, hogy elkerüljük a járványhelyzet kedvezőtlen alakulását a normális életvitel lehető legteljesebb megőrzése mellett - fogalmaz a miniszter.

Mint írja, a kormány és az Operatív Törzs a járványügyi védekezéshez szükséges valamennyi nélkülözhetetlen eszközt az érintett intézmények rendelkezésére bocsát. A tanévkezdésre kidolgozott részletes eljárásrend a megelőzés minden lehetőségét tartalmazza, messzemenően alkalmas arra, hogy azt minden iskola saját viszonyaira adaptálja. Az egyes intézményekre kidolgozott eljárásrendek véleményezésében az Oktatási Hivatal és a járványügyi szakemberek nyújtanak segítséget.

Kásler Miklós arra kérte a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket, hogy maradjanak az iskolakezdés után is fegyelmezettek és tartsák be az ajánlásokat.

"Mindannyian bízunk benne, hogy elkerülhetjük a jelenleginél lényegesen szigorúbb korlátozásokat, fontos azonban nyomatékosan tudatosítani, hogy a kedvező járványhelyzet fenntartásáért az előttünk álló időkben is mi magunk tehetünk a legtöbbet" - áll az üzenetben.