Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Merkely Béla: szinte biztos, hogy lesz itthon második hullám

Infostart
2020. július 27. 06:59
A Semmelweis Egyetem rektora nem tenné kötelezővé a vakcina beadását, de szerinte a 65 év fölöttiek és az orvosok esetében érdemes elgondolkodni hogy erősen ajánlott legyen a vakcina.

Merkely Béla szerint több tényező is befolyásolja a második hullám időpontját, amit még nem lehet pontosan meghatározni. Ha lehűl a levegő, a gyerekek iskolába mennek, a szülők zárt térben dolgoznak, az felgyorsíthatja a fertőzés terjedését. A második hullámot késeltetheti, ha a lakosság betartja a vírus terjedésének lassítására hozott intézkedéseket, fontos a maszk használata. Ugyanakkor a rektor szerint az országot nem lehet még egyszer úgy lezárni, mint tavasszal.

A szakember a Heti Napló Sváby Andrással című műsorban arról is beszélt, hogy ha nem hozzák meg időben a korlátozásokat, sokkalta súlyosabb járvány lett volna Magyarországon.

Merkely Béla szerint a vírusnak nem jó a nyári nagy meleg, de nincs ellentmondás e között és az Öböl-menti országok riasztó mutatói között, mert itt a forróság elől zárt térbe, légkondicionált épületekbe menekülnek az emberek, ezekben a terekben pedig nyáron is terjed a vírus. Ott, ahol kontinentális nyár van, és az emberek sok időt töltenek a szabadban, visszaszorult a fertőzés.

Az iskolakezdésről a SOTE rektora azt mondta, figyelni kell arra, hogy az egyetemeken bizonyos létszám, azaz 100 vagy 200 fő fölött ne legyenek előadások, fontos lesz a maszkhasználat és a kézmosás.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!