Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

XXI. Század Intézet: még a baloldal sem tudja letagadni Orbán Viktor sikerét az EU-csúcson

Infostart
2020. július 22. 14:51
Szemmel láthatóan sokként érte a baloldali politikusokat Orbán Viktor sikere a hétvégi uniós csúcson, egymásnak ellentmondó módon nyilatkoztak a történtekről – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő videóelemzésében.

Lényegesen több forrást kap Magyarország a következő uniós költségvetési ciklus időszakában, mint eddig, egyes becslések szerint akár 35 százalékkal is több EU-pénzre számíthat Magyarország – mondta Deák Dániel élő videóelemzésében. Ez hatalmas siker hazánk számára, hiszen az elmúlt időszakban mind a hazai, mind a nemzetközi balliberális politikusok arról beszéltek, hogy lényegesen kevesebb forrás fog jutni Magyarországnak. Szintén lyukra futott a baloldal a „jogállamiság” ügyében, hiszen abban reménykedtek, hogy az úgynevezett „jogállamisági” kritériumokra hivatkozva majd felfüggesztik a pénzek kifizetését, a tárgyalások eredményeként ugyanakkor ez a szempont lényegében meg sem jelenik a végső megállapodásban – tette hozzá Deák Dániel.

Jól jelzi szerinte Orbán Viktor sikerét, hogy a baloldali politikusokat szemmel láthatóan sokként érte a tárgyalások eredménye, a kezdeti nyilatkozataikban zavartak voltak és nem tudtak érdemben reagálni az eseményekre.

Az is látszik, hogy megosztja a baloldalt ez a kérdés, hiszen míg a Demokratikus Koalíció és az MSZP politikusai elképesztő forráscsökkenésről beszélnek, a Momentum és az LMP vezetői elismerték, hogy lényegesen több pénzt sikerült kiharcolnia Orbán Viktornak Magyarország számára, mint az korábban remélhető lett volna – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Példaként említette Dobrev Klárát, a DK EP-képviselőjét, aki arról beszélt, hogy sokkal kevesebb pénzt kap Magyarország és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, aki viszont elismerte egy tegnap esti televízióműsorban, hogy Orbán Viktor két győzelmet is elért a brüsszeli EU-csúcson: egyrészt Magyarország sokkal több pénzt kap a következő hét évben, mint eddig, másrészt megbukott az úgynevezett „jogállamisági” feltételrendszer.

A tények ugyanakkor önmagukért beszélnek, hiába állítanak mást a gyurcsányista politikusok, Magyarország történelmi sikert aratott ezen az uniós csúcson – mondta Deák Dániel kiemelve, hogy még a hazánkkal szemben kritikus nemzetközi sajtótermékek is arról írtak, hogy Orbán Viktornak sikerült kiharcolnia ezeken a tárgyalásokon azt, amit akart.

A Politico például arról írt, hogy nem felvizezték, hanem törölték a „jogállamisági” mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból, így Orbán Viktor „nem túsz többé”. Idézte a német Der Spiegel cikkét is, amely szerint nagy engedményeket tettek Orbán Viktor magyar kormányfőnek az Európai Tanácsban a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló keretköltségvetésről folytatott tárgyaláson. Deák Dániel hozzátette, a hazai baloldal valóságtagadó magatartása nem újdonság, a koronavírus-járvány során is hasonló politikát folytattak. Ez ugyanakkor jelentősen csökkenti a hitelességüket és a társadalmi megítélésükön is tovább ronthat.

A vezető elemző a tárgyalások kapcsán hangsúlyozta, ismét bebizonyosodott, hogy a V4 országok együttműködése rendkívül sikeres, ez a négy állam a tárgyalások végéig kitartott egymás mellett. Ezt szimbolizálta a magyar és a lengyel miniszterelnök közös sajtótájékoztatója is, amely komoly üzenet azoknak a nyugat-európai országoknak, amelyek Közép-Európa megosztásán dolgoztak az utóbbi hónapokban. Deák Dániel hozzátette, a V4 országok ráadásul már nem csak egymásra számíthatnak, hanem komoly szövetségeseket nyertek maguknak az unióban, így például Szlovénia is támogatta ezeket az országokat a tárgyalások során, de érdekes módon a többségében balliberális kormányok vezette Dél-Európa is azonos platformra került Közép-Európával.