Nyitókép: MTI/AP/Eric Gay

Figyelmeztetett a virológus, még az első hullámon sem vagyunk túl

Infostart
2020. július 9. 19:16
Nem tudni, miért vannak a lokális fellángolások - mondta az ATV-ben a WHO Nemzeti Influenza Laboratóriumának vezetője, Jankovics István, aki korainak tartja a tömegrendezvények megtartását.

A szakember megerősítette, a WHO szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed. A virológus szerint a tömegrendezvények és a tömegközlekedésrészvevőinek maszkot kellene hordaniuk, erre a BKK-nak figyelmeztetnie kellene a járműveken az utasokat.

Jankovics István korainak tartja a tömegrendezvényeket, szerinte lépésről lépésre kellene a szabályokon lazítani, akkor, amikor a pandémiás terv az adott területre elkészül.

„A cél az, hogy a halálozást minimalizáljuk, illetve a gazdaságot fenntartsuk, ezt pedig nem lehet általánosságban meghatározni. Mindenhol máshogy kell megszabni a feltételeket”

– fogalmazott a szakember. Szerinte, ha egyénre vagy munkahelyre szabottan felkészülünk, elkerülhető lesz a második hullám.

A WHO Nemzeti Influenza Laboratóriumának vezetője arról is beszélt, hogy bár nyolc hónapja jelent meg a vírus, azóta sem tudni, hogyan került át emberre, azt sem tudni, miért vannak lokális fellángolások. A védekezéssel kapcsolatban a szakember az ATV-ben azt hangsúlyozta, hogy még nincs vakcina és egyelőre nem is tudják, hogy azzal mit kell majd elérniük.