Nyitókép: Az egyik első beküldött fotó: komáromi hídterhelési próba maszkban, 2020. május 16. (Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszék) – omikk.bme.hu/Oravecz István

Koronavírus-relikviákat gyűjt a Műegyetem levéltára

Infostart
2020. június 26. 11:03
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó dokumentumokat és személyes emlékeket gyűjt az egyetem szervezeti egységeitől és az egyetemi hallgatóktól, oktatóktól, munkatársaktól és volt diákoktól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára.

Jelenleg több mint 150 dokumentum (szöveg-, illetve képfájl) található a „virotékában”, mivel az egyetemi honlapokon közzétett dokumentumokat, illetve híranyagokat már most rendszerezve archiválták – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Batalka Krisztina, a műegyetemi levéltár vezetője. „Úgy gondoljuk, hogy

a kortárs eseményekre adott válaszok személyes forrásait szintén mielőbb be kell gyűjteni, mielőtt azok elvesznek,

ebben is elsődleges a levéltárak szerepe. A gondolatok, emlékek rögzítése az egyetemi polgárokon is múlik, ezért ösztönözzük a BME hallgatóit, oktatóit, munkatársait és öregdiákjait, akik már eddig is dokumentálták személyes tapasztalataikat a koronavírus-járvány kitörése, valamint a veszélyhelyzet kihirdetése óta, hogy keressenek meg minket” – olvasható az intézmény közleményében.

A speciális gyűjtemény gyarapításában a jelenlegi és egykori egyetemi polgárok

  • saját naplóbejegyzések,
  • hangjegyzetek,
  • közösségi média posztok,
  • fotók,
  • videók, vagy akár
  • művészeti alkotások (vers, próza, rajz, festmény),
  • tárgyi emlékek
  • BME Levéltár részére történő felajánlásával vehetnek részt.

Ezekből a távoktatás és –tanulás, az otthonról végzett munka, a szakmai és tudományos életre gyakorolt hatások, az egyetemi szolgáltatások változása, a mindennapi élet ritmusának és tereinek változásai (beleértve a vidéki hallgatók hazaköltözésével kapcsolatos változásokat), a kapcsolattartás változásai (egyetemi, családi, baráti), valamint a korlátozások egyéb életmódbeli következményei is kirajzolódhatnak. (A jelenlegi gyűjteményből képek láthatók a bme.hu cikkében.)

Világszerte indultak hasonló gyűjtések

Az egyetemi levéltárosok világszerte felismerték annak jelentőségét, hogy közösségük, intézményük történetének e különleges időszakát proaktívan és minél teljesebb módon megörökítsék az utókornak. A Műegyetem a magyar felsőoktatási intézmények közül elsőként csatlakozott a világ legjelentősebb egyetemei, az Oxford, Cambridge, Caltech, Yale, MIT, Harvard, Stanford mellé a kezdeményezéssel. Itthon a Magyar Nemzeti Levéltár tett közzé korábban hasonló felhívást, a BME azonban kizárólag a saját jelenlegi és egykori egyetemi polgárai jelentkezését várja.

A dokumentumok beküldésének, megismerhetőségének és az adományozott dokumentumok felhasználási lehetőségeiről és feltételeiről a BME Levéltár honlapján lehet tájékozódni. A tervek szerint a beküldött és publikálásra is engedélyezett magániratok válogatását a Műegyetem Topotéka oldalon teszi közzé az intézmény. Ez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem online helytörténeti gyűjteménye, amely a BME jelenét és múltját felidéző képeket, nyomtatványokat, iratokat, filmeket és hanganyagokat tárol.

A BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár szervezetében működő Levéltár elsősorban a Műegyetem hivatalos iratait gyűjti, őrzi és teszi kutathatóvá, ám emellett az intézmény polgárainak emlékeit, dokumentumait, személyes történeteit is archiválja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!