Kizuhant egy kétéves gyerek a másodikról

Infostart
2020. június 16. 07:37
Az eset vasárnap reggel történt, a gyerek a szülei második emeleti lakásából esett ki a XIII. kerületi Pannónia utcában.

Egy szemtanú a Borsnak elmondta, hogy először egy nagy puffanásra lett figyelmes, majd keserves sírást és kiabálást hallott – azt hitte, elütöttek valakit. "A sebesült mellett ott térdelt egy kutyás nő, közben pedig már az apuka ordítva rohant lefelé pizsamában. Szegény azt kiabálta, hogy: ezt nem hiszem el! Nem hiszem el!" – számolt be a szívszorító esetről a szemtanú.

A mentők és a rendőrség is néhány percen belül kiérkezett a helyszínre. A kisfiú végig nagyon sírt, amit csak akkor hagyott abba, mikor a mentők elkezdték az ápolását. A gyermek a szemtanú sze­rint elsőnek virágokra majd egy utcában parkoló autóra eshetett.

Az Országos Mentőszolgálat a lapnak elmondta: a két év körüli gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Az ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást, egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.