Nyitókép: Szigetváry Zsolt

A szárazság után az eső tesz be egy kedvelt magyar gyümölcsnek

InfoRádió
2020. június 10. 21:22
A szárazság után érkező eső minden gyümölcstermesztők helyzetét könnyítette meg, a cseresznye például kirepedezik – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A gabonafélék számára a mostani esőzés azonban életmentő volt.

Komplex problémával szembesültek az idei év kezdetén a zöldség- és gyümölcstermesztők, miután az aszály és a hideg miatt egyfelől a zöldségnövények fejlődése elhúzódott, míg a gyümölcsök esetében alacsonyra sikeredett a kötődés mértéke, kevés a termés – magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó Csizmadia György, a FruitVeB alelnöke.

Ám az aszályt követő csapadékosabb időszak sem jelent mindenki számára enyhülést, miután valahol 2, másutt 60 milliméter esett – tette hozzá a szakember. Mint fogalmazott, sosem jó az időjárás a mezőgazdászoknak, így például a cseresznyetermesztőknek biztosan nem jött jól a sok eső épp a betakarítás időszakában, hiszen a csapadék miatt most

elkezd szétrepedni a gyümölcs.

Más termények esetében, a gyümölcsösökben a cseresznye kivételével, valamint a szántóföldeken és a zöldségnövényeknél nagyon jól jön az eső.

Csizmadia György a terméshozamokra kitérve hozzátette: miután önmagában is alacsony a kiindulási alap, nem valami fényesek a terméskilátások, amin a csapadékos időjárás tud még valamennyit „menteni”, de

közepesen gyenge termés várható például cseresznyéből, meggyből és almából is.

A kajszibarack esetében „a kocka már el van vetve”, hiszen 95 százalékos fagykárt szenvedett, és az őszibaracknál sem sokkal jobb a helyzet.

A kérdés már csak az, hogy a fákon lévő, nem öntözött ültetvényekben lévő gyümölcsök az esők hatására mennyire fognak megnőni. Ezért kellene még több csapadék, hogy legalább mennyiségben, méretben visszahozzon valamit – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aszály után csapadék – Csizmadia György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az eső és a gabonafélék - Kiss Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást