Nyitókép: Pixabay

Kásler Miklós elmondta, miért nem kaptak bizonyos csoportok egészségügyi jutalmat

Infostart
2020. június 8. 11:35
Mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó kap bruttó 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásukért. Néhány csoport úgy érzi, kimaradt a jutalmazottak köréből.

Az erkölcsi megbecsülés mellett materializálni is kellett azt a munkát, amelyet az egészségügyben dolgozók végeztek a koronavírus-járvány időszakban – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a múlt héten. Kásler Miklós jelképesnek nevezte a július elsején folyósítandó egyszeri, bruttó 500 ezer forintos jutalmat, majd tételesen felsorolta, mely csoportok kapják meg.

Ebből kiderült, hogy a gyógyszerészeknek nem jár a jutalom (a Magyar Gyógyszerészi Kamara közleményt is adott ki emiatt), ahogy például az idősotthonokban dolgozóknak, a gyógytornászoknak és a házi segítségnyújtóknak sem.

Ezzel kapcsolatban a Demokrata online kiadásának Kásler Miklós vasárnap elmondta: a gyógyszerészek valóban szerepeltek a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, ugyanis "az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi. A gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna".

A gyógytornászok és az idősotthoni dolgozók, illetve a házi segítségnyújtók azért maradtak ki, mert a munkáltatójuk, egyben fenntartójuk is az illetékes egyház, a vállalkozó, az egyesület, vagy éppen az önkormányzat. "Sajnos így nem tartoznak bele abba a körbe, amely kifejezetten az egészségügyi dolgozókat öleli fel, noha az ő munkájuk is a járvány idején kifejezetten veszélyes, hála és köszönet illeti őket" – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.