Nyitókép: pixabay

Ifjabb Chikán Attila: az energetikai forradalom még csak most következik

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. május 13. 14:36
Robbanásszerű változás előtt áll az energetikai ipar, amit most látunk a megújulókkal, az csak a kezdet - mondta az InfoRádióban az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. A szakember arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány új megvilágításba helyezte a megújuló energiatermelést.

Most látszott az, hogy mennyire jó tud lenni, hogy olyan nap- és szélerőműveink vannak, amelyek gyakorlatilag alig igényelnek emberi közreműködést, és semmiképpen nem fizikailag azokon a telephelyeken, ahol vannak. Bármilyen meredeken, vagy rosszul alakulhatott volna ez a járványügyi helyzet, azok az erőművek akkor is emberi közreműködés nélkül tudnak termelni - hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában ifjabb Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója.

A járvány kitörése előtt bemutatott kormányzati környezetvédelmi, fenntartható fejlődési és energetikai tervekkel kapcsolatban a szakember kifejtette, ezzel végre kihasználnánk a lehetőségeinket, Magyarországon sokkal nagyobb a megújulóenergiás potenciál, mint amennyit ma tényszerűen mutatunk.

"Az, hogy ez éppen most történik, nem teljesen meglepő, mert elsősorban a naperőművek, robbanásszerű fejlődésen mentek át az elmúlt néhány évben.

Sokkal jobb a hatásfokuk, ami azt jelenti, hogy ugyanakkora területen sokkal több villamosenergiát tudunk velük termelni, és sokkal alacsonyabb az áruk" - mondta ifj. Chikán Attila. Szavai szerint ezt a kettőt összeszorozva ez azt jelenti, hogy ezek a naperőművek sokkal jobbak, mint néhány éve voltak.

"Erre reagált a magyar energiastratégia és a kormány, és ezért van ez az ambiciózus zöldenergia-fejlesztés éppen most" - mondta a vezérigazgató. Emlékeztetett arra is, hogy a kormányzati irányváltásban vélhetően az is közrejátszott, hogy nagyon sok erőmű elöregedőben van, és

nagyon sok erőművi kapacitás eshet ki a következő egy-két évtizedben, és a hiányzó, vagy a szükséges új fejlesztések egy részét pedig már érdemes lehet megújulóval pótolni.

A vezérigazgató szerint egyébként forradalmi változások küszöbén állunk az energetikában. "A megújulók fejlődési irányait látjuk már, de ennek sincs még vége, és igazából csak néhány szempontot említenék meg: a digitalizáció, a mesterséges intelligencia fejlődése robbanásszerű lehetőségeket jelent majd akár az "okos" fogyasztóknak, vagy az úgynevezett termelő-fogyasztóknak, a prosumereknek az elterjedése, vagy akár az energiatárolási módszerek finomodása.

Olyan hálózatokról fogunk beszélgetni és olyan energiaellátási módokról, amiket ma még nem is ismerünk. Ez egyértelműen robbanás előtt áll, az energetika ma egy szélesedő világ"

- tette hozzá ifj. Chikán Attila. Szerinte a jelenlegi nagyobb, régóta jelen lévő piaci szereplői körből azok lesznek a nyerők, megmaradók, akik erre az új világra ráállnak, és tudnak rá reagálni.

A szakember a háztartási méretű kisebb, kontra nagyobb napenergiás erőművekkel kapcsolatos ellátásbiztonsági vitáról szólva kifejtette, hogy a nagyobb rendszerek fejlesztés nélkül békésebbek, mert kevesebb kihívást jelentenek a rendszernek. Úgy fogalmazott, hogy a sok kicsi erőmű - amelyek egy részét nem is látjuk, mivel a legkisebb háztartási méretűeket nem is kell egyenként menetrendezni, bejelenteni, és inkább csak másodlagosan tudunk következtetni a létezésükre - nyilván nagyobb kihívást jelent.

"Nem kérdés, hogy ebből a szempontból a nagyobb méretű naperőművek gyorsabban is tudnak talán terjedni, azonban most már háztartási méretben is nagyon komoly terjedés figyelhető meg, és azt kell, hogy mondjam, erre reagálni kell tudni.

Ez nagyobb kihívás, de ez nem azt jelenti, hogy ezt nem szabadna csinálni, vagy vissza kellene fogni, hanem úgy kell fejlődnie a rendszernek, hogy ezt képes legyen elbírni"

- hangsúlyozta a vezérigazgató. Szerinte a kettő egymás mellett kell, hogy létezzen, és nem hiszi, hogy értelme lenne méretbeli korlátokat kötni. "Ha vannak olyan területek, amelyek nem túlságosan értékesek, és jól lehet őket használni nagy méretű erőművekre, és ahhoz van jó hálózati kapacitás, akkor egy-egy nagy méretű erőművel nagyot lehet előrelépni a megújulók terén. A sok kicsi viszont sokra megy, és a háztartások azon jogát is érvényesíti, hogy nekik is legyen megújuló hozzájárulásuk" - tette hozzá a szakember. Szerinte ennek meg kell férnie és működnie kell egymás mellett, tudni kell kezelni.

ifj. Chikán Attila úgy véli, hogy - bár nem tudja pontosan mit hoz a jövő -,

lesz egy magas fokon digitalizált önjáró, öntanuló rendszerünk amelyik minimalizálja a tárolási igényt és a bizonytalanságot is.

"A maradék bizonytalanságot pedig azokkal a technológiákkal fogják kezelni, amelyekről most is beszéltünk" - tette hozzá. Az, hogy az akkumulátor milyen technológiát használ majd vagy hogy a tároló egyáltalán akkumulátoros lesz-e, vagy más módon tároljuk majd az energiát, még az is egy nagy kérdés, mivel e téren is számos fejlesztést végeznek nagy erőkkel.

Szerinte valamilyen keveréke lesz majd a fentieknek, és a háztartásoknál is, amellett, hogy ott vannak az egyéni megoldások, ő nagyon forszírozná például az energiaközösségek kérdését. "Mert elképzelhető, hogy ahelyett, hogy egy lakónegyedben minden háztartás külön-külön oldja meg a saját - mondjuk így - energiastratégiáját, összeállhatnának, és ha néhány százan energiaközösségként viselkednének, akkor sokkal optimálisabb és jobban megtérülő megoldásokat találhatnak" - tette hozzá. Azt, hogy mindenkinek külön-külön legyen egy akkumulátora a pincéjében, és ez minden háztartásban valósuljon meg, túl egyszerű megoldásnak látja, ennél lesznek okosabb tárolási módjaink is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
200513 BEL1 1000 Aréna 1 ifj. Chikán napenergia KID
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
200513 BEL1 1000 Aréna 2. ifj Chikán energiatárolás KID
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást