Nyitókép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Csató Gábor: a mentőszolgálat a legrosszabb forgatókönyvre is felkészült

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2020. május 12. 16:06
Csökkent a normál napi feladatszám, és az ebből felszabaduló kapacitásokat tudták a koronavírus-járvány elleni küzdelemre fordítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Csató Gábor arra is kitért, bármi is jöjjön, a mentőszolgálat készen áll erre.

Köszönhetően a kormány által meghirdetett korlátozó intézkedésnek, valamint a lakosság fegyelmének, már az első időszaktól

látható módon csökkent az Országos Mentőszolgálat normál napi feladatszáma

– emelte ki az InfoRádiónak Csató Gábor. Nyilvánvalóan teljesen más állapotban van mindenki, egy nyugodtabb, otthoni környezetben, ahol a megszokottól eltérő stresszfaktorok érik – tette hozzá. Ennek köszönhetően 35 százalékkal csökkent a közúti balesetek száma, de némi javulás látható a színinfarktusos, illetve sztrókos eseteket illetően is.

Mindezek nagy segítséget jelentettek az Országos Mentőszolgálat számára, hiszen

az ebből felszabaduló kapacitásaikat a koronavírus-járvány elleni küzdelemre tudták fordítani,

a mentőszolgálat munkatársai némi lélegzetvételhez jutottak és rá tudtak készülni a következő fázisra – fogalmazott a főigazgató.

A szakember arra is kitért, a kijárási korlátozások ellenére az otthoni balesetek száma érdemi növekedést nem mutatott, 3-5 százalékot emelkedett ugyan az otthoni gyerekbalesetek száma két héten keresztül, de végül az is visszatért a tavalyi trendhez. Vagyis az látszik, hogy az otthon lévők is fegyelmezetten végzik a dolgukat.

Csató Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt is megerősítette:

már hetekkel ezelőtt sikerült felkészíteni a mentős kapacitást a járvány legrosszabb, számított forgatókönyvére,

amiben nagyon nagy szerepet játszott, hogy az elmúlt időszakban napi szinten használták az „üzleti intelligenciát”.

Egy piaci felajánlásnak köszönhetően, rendelkezésükre áll egy olyan adatbázis, amely vizuálisan segíti a döntéseket. Gyakorlatilag napra készen, percre pontosan, egy számítógépen vagy tableten nyomon követhetik egy hőtérképen, hogy hány esete volt adott nap a mentőszolgálatnak, milyen védőfelszerelést használtak, és hogy milyen kapacitásaik vannak többféle szempontból is.

Az említett adatbázist felhasználva jelenleg pedig már ott tartanak, hogy egy „mesterséges intelligenciának”, illetőleg számítógépes algoritmusoknak köszönhetően a mentőszolgálat képes megbecsülni: ha és amennyiben ez a feladatszám, akkor az adott kapacitás, értve ezalatt a humán erőforrást és eszközállományt, hány napra elegendő még. Hogy hol pirosabb, forróbb a térkép, hová kell több egységet előirányozniuk és honnan lehet kapacitásokat felszabadítani – magyarázta Csató Gábor.

A főigazgató végezetül megismételte: az első hetekben a legrosszabb forgatókönyvre kellett felkészülniük, és ezt meg is tudták tenni. „És bátran mondhatom azt,

bármi is jöjjön, az Országos Mentőszolgálat készen van erre”

– fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csökkentek a balesetek száma – Csató Gábor főigazgató, OMSZ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A legrosszabb forgatókönyv – Csató Gábor főigazgató, OMSZ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást