Nyitókép: Pexels

Új szabályokat kell alkalmazniuk a bíróságoknak a veszélyhelyzet idején

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2020. május 10. 10:35
A legnagyobb különbség, hogy az ügyek többségében tárgyalást nem tartanak, csak kivételes esetben lehet szükség személyes megjelenésre.

A koronavírus-járvány a bíróságoktól is azt igényli, hogy rugalmas ügyintézési módot alakítsanak ki a modern technikai eszközök bevonásával, kiemelt figyelmet fordítva az ügyfelek jogaira – mondta az InfoRádiónak a Kúria Polgári Kollégiumának szóvivője.

Simonné Gombos Katalin arról is beszélt, hogy a fő szabály szerint a vészhelyzet ideje alatt tárgyalás tartása nem kérhető, de vannak olyan élethelyzetek, amikor csak személyes jelenlétet igénylő tárgyaláson folytathatók le az eljárási cselekmények.

"Jogalkalmazók vagyunk, a jogszabályok pedig ugyanúgy érvényesek a bíróságokra is. Ha a kormányrendelet helyébe enyhébb szabályozás lép, más helyzettel találjuk majd magunkat szemben, más szabályokat kell alkalmazni. A jelenlegi helyzetben azonban amíg a szabályrendszer módosítására nem kerül sor, addig

a fő szabály az, hogy hivatalból mellőzni kell a tárgyalások kitűzését"

– mondta bírósági szóvivő.

Ha már kitűzött tárgyalás esetében rendelnek el tárgyalás nélküli elbírálást, akkor a felek az erről szóló értesítésben tájékoztatást kapnak arról is, hogy tárgyalás tartása iránti kérelmet is előterjeszthetnek, lehetnek ugyanis olyan élethelyzetek, amelyek személyes jelenlétet igénylő tárgyalást tesznek szükségessé.

Az eljárások lefolytatása – ígérete szerint – nem szenved csorbát, csak egy sajátos helyzethez kell most alkalmazkodni. Ítélkezési szünet már nincs, az új rend nem befolyásolja a bírósági ügyintézést, ugyanúgy folynak tárgyalások és tárgyaláson kívüli ügyintézés.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tárgyalások a bíróságokon járványhelyzetben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást