Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vajda Attila: vészhelyzet esetén az egész országot el tudjuk látni papírral

InfoRádió
2020. április 30. 16:25
Már a koronavírus-járvány tanulságainak felhasználására készül a Vajda-Papír Kft. – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Vajda Attila ügyvezető igazgató. Az üzletember arról is beszélt, hogy szükség esetén papírból akár önellátó is lehet Magyarország.

Reggeltől estig sorolhatnánk azokat a tanulságokat, amelyeket folyamatosan fel kell használni a munkában és a jövő tervezésében – mondta Vajda Attila a járvány okozta helyzet tapasztalatairól. Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy a hosszabb távú jövő tervein dolgozik a Vajda-Papír vezetése, készülve arra az időszakra, amikor a lazítások már lehetővé teszik a mindennapok másként való megélését, és egy picit kezd majd az élet hasonlítani a múltban megszokotthoz.

"Valószínűleg nem én vagyok az első, aki kimondja, hogy semmi nem lesz olyan már, mint volt"

– hangsúlyozta a szakember, aki éppen ezért fontosnak nevezte, hogy fenntartsák az ellátás biztonságát és a bevezetett higiénés szabályokat. Vajda Attila szerint nemcsak a jelenlegi koronavírus-helyzetre igaz ez, hanem például az influenzás időszakokra is.

"A mi üzemeinkben mintegy 500 ember dolgozik, a vállalatcsoportnál közel 600. Viszonylag sok az a találkozási pont, ahol keresztfertőzések kialakulhatnak. Ezeket azonban meg tudtuk akadályozni, és ez egy óriási tanulság" – fogalmazott Vajda Attila.

Az ügyvezető igazgató nagyon fontosnak nevezte a digitális átállást és azt, hogy olyan fenntartható eljárásrendszereket dolgozzanak ki, amelyek kevesebb terheléssel és nyilván kisebb költséggel járnak a vállalkozások életében.

Fontos, hogy a munkavállalók és családjaik biztonsága, kényelme szempontjából a home office-t ideális szinten tudják a jövőben fenntartani, hiszen vannak olyan munkafázisok, amelyeket ideális otthoni környezetben egy munkavállaló adott esetben hatékonyabban tud végrehajtani otthoni munkavégzéssel, mint az irodában.

Arra a kérdésre, hogy papírból lehet-e önellátó Magyarország, Vajda Attila egyértelmű igennel válaszolt. Mint mondta, a Vajda-Papír Kft. éves higiéniai alappapírgyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, tehát

ha lenne olyan elvárás, hogy a vállalat kizárólag a hazai piacra koncentráljon és azt bármilyen vészhelyzetben ellássa, képes lenne rá,

még a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is.

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy a Vajda-Papír belföldön és az exportpiacokon értékesített árbevételaránya 60-40 százalék a belföldi értékesítés javára. Jelenleg több mint 24 országba exportálják a termékeiket, jellemzően Skandináviába, a Baltikumba és Közép-Európába, de vannak egzotikus piacaik is, mint Közel-Kelet, Észak-Afrika és szaharai területek.