Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Érettségi: van, ahol kötelező lesz a maszkviselés - friss tudnivalók

Infostart / MTI
2020. április 30. 14:31
Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a hétfőn kezdődő idei érettségin a járványhelyzet miatt a biztonsági intézkedésekre kell kiemelten odafigyelni. Ezeket sorolva közölte: néhány tárgy kivételével csak írásbeli vizsgákat tartanak, ami jelentősen csökkenti a személyes kontaktusok számát . A közlekedési tumultus csökkentéséért az első héten a vizsgák délelőtt kilenc órakor kezdődnek - tette hozzá.

Sűrítik a közösségi közlekedés járatait, ugyanakkor vélhetően sokan személyautóval közelítik meg az iskolákat, ezért a rendőrök a forgalomirányításban vállalnak szerepet, és figyelnek a kialakuló csoportosulásokra is.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy minden intézményben biztosítanak fertőtlenítőszereket, maszkokat és a tanároknak védőkesztyűt az állami tartalékok terhére. "Ezek biztosításában oroszlánrésze van a kormányhivataloknak".

A maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük "erősen ajánlott"

- emelte ki az államtitkár, arra is kitérve, hogy az épületeket alaposan kitakarították, de a higiéniára a vizsgák alatt is kiemelten figyelnek.

Úgy folytatta: a felügyelői teendők alól mentesítették az idősebb, krónikus betegségben szenvedő pedagógusokat,

az iskolai kapukat, ajtókat - kitámasztva - nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek.

A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig "pihentetik" a kijavításuk előtt - sorolta az államtitkár, aki megköszönte a kormányhivataloknak a vizsgák lebonyolításához nyújtott segítséget.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette: országszerte

  • a diákoknak 422 ezer 445 maszkot,
  • a tanároknak több mint 147 ezer maszkot és kesztyűt biztosítanak, továbbá
  • 20 ezer félliteres kiszerelésű pumpás kézfertőtlenítőt és
  • 8376 liter felületfertőtlenítő-szert szállítanak ki.
  • A kormányhivatalok 536 intézménybe juttatnak el védőfelszereléseket

- jelezte a politikus, arra is kitérve, hogy azokat az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek, illetve a magániskoláknak is eljuttatják.

A kormányhivatalok munkatársainak, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi szakembereinek is köszönetet mondva György István beszámolt arról is, hogy 84 ezer érettségizőből mintegy hétezren - köztük azok, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk - a kormányhivatalok által szervezett vizsgákon vesznek részt.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott közlése szerint

minden negyedik érettségiző a fővárosban vizsgázik.

A 20 254 érettségiző 244 helyszínen vizsgázik, és 13 292 felügyelőtanár biztosítja az érettségit.

Budapesten

  • 153 ezer maszkot,
  • 42 ezer pár védőkesztyűt,
  • 5300 félliteres kiszerelésű kézfertőtlenítőt, és "töménytelen mennyiségű" felületfertőtlenítőt osztanak ki

- részletezte, majd kijelentette: a fővárosban is felkészültek az érettségi biztonságos lebonyolítására.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a takarítók az érettségi alatt emelt számban dolgoznak az iskolákban. A biztonsági intézkedések miatt

a vizsgák lebonyolításához kétszer annyi teremre és pedagógusra van szükség, mint általában, ezért általános iskolai tanárok is vállaltak felügyeletet.

A dolgozatokat a pedagógusok kesztyűben osztják ki.

A Klebelsberg Központ elnöke azt is fontosnak nevezte, hogy a vizsgához használható segédeszközök - helyesírási szótár, számológép, függvénytáblázat - közül mindenki a sajátját használhatja.

Maruzsa Zoltán kérdésre válaszolva közölte: várakozásaik szerint 900-1000 közötti külföldi vizsgázó vesz részt az idei érettségin, ők nem csak a szomszédos országokból érkeznek. Esetükben a karantén alkalmazásától eltekintenek.

Szintén kérdésre kifejtette, hogy használhatják a kollégiumokat az érettségizők, szobánként ugyanakkor csak egy ember elhelyezése lehetséges és be kell tartani a távolságtartás szabályait.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!