Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Gondja támadt a kormánynak a zöldfelületek lezárásával

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. április 28. 20:22
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos más szemléletet sürget Budapesten - különben felülről jön döntés.

Az akítv Magyarországért felelős kormánybiztos abszurdnak tartja, hogy az önkormányzatok lezárják a zöldterületeket és a kerékpárutakat a túrázók előtt, sőt néhány esetben nemcsak a parkolást, de az áthaladást is megtiltják a kirándulóknak.

Révész Máriusz szerint ez indokolatlan, sőt kontraproduktív járványügyi intézkedés. Ezt az aggályát jelezte a miniszterelnöknek is, és bízik benne, hogy május 4. után ebben a vonatkozásban is új szabályok születnek, ha máshogyan nem, hát központilag.

"Négy fiam van, van energiájuk, mert hetente négy edzésük és öt testnevelésórájuk volna, de ezek most elmaradnak. Olyan helyen élek, ahol bölcs polgármester van, akinek eszébe sem jutott lezárni az Óhegy parkot vagy a Sportligetet, így ezeken a területeken sokan vannak kint hétköznap és hétvégén is; azt látom, nagyon becsületesen és korrekt módon próbálják betartani az előírásokat, távolságtartás van, nincsenek csoportosulások, a futók a futókörön nagy ívben kerülik egymást" - ecsetelte az InfoRádióban Révész Máriusz.

Szerinte az lenne a megoldás, hogy közteresek, rendőrök figyeljék azokat a helyeket, ahol sokan megjelennek, hogy mindenki betartja-e a távolságtartás szabályait.

A Magyar Kerékpárosklub azon felvetésére, hogy a gyér forgalom idejére a pesti alsó rakpartot nyissák meg a gyalogosok és a kerékpárosok számára, Révész Máriusz azt mondta, "megfontolandó kezdeményezés, hogy nyissunk meg plusz felületeket, ahol egymástól távol tudnak mozogni" az emberek.

Müller Cecília országos tisztifőorvossal egyetért abban, hogy az embereknek mozogni kell, így kell együttélni a korlátozásokkal még körülbelül 5-6 hétig. Ezért azt javasolja,

a mozgásra igénybe vehető területeket nem csökkenteni, hanem növelni kell.

"A kirándulás és a biciklizés kontakt nélkül űzhető sportttevékenység, de most az a helyzet, hogy Budapestről nem lehet kibiciklizni, mert 15-20 agglomerációs település lezárta az átmenőforgalmat a biciklisták elől, sőt olyat is hallottam, hogy autóval nem lehet keresztülmenni Pilisborosjenőn" - sorolta.

Reméli, hogy a polgármesterek bölcsessége növekedni fog, ellenkező esetben központi szabályozás születik a helyzet rendezésére.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Révész Máriusz - nyissák meg a zöldterületeket!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást