Nyitókép: MTI/ Balogh Zoltán

Közlekedő Tömeg: időszerű a Petőfi híd felújítása, de van égetőbb

InfoRádió
2020. április 23. 20:45
A Budapesti Közlekedési Központ internetes oldalán szerdától társadalmi egyeztetés kezdődött a Petőfi híd és a Boráros tér felújításáról. Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg nevű civil egyesület elnöke szerint a Petőfi híd rekonstrukciója és a Boráros téri csomópont átalakítása mindenképpen időszerű, de először a Lánchidat kellene felújítani.

Szalay Áron szerint nem kérdés, hogy

jelenleg a Lánchíd felújítása lenne a legsürgetőbb a fővárosban,

miután az évek óta húzódik, miközben meglehetősen rossz állapotban van. Azonban, tette hozzá, aki a Petőfi hídon jár, tökéletesen tisztában van azzal, hogy az is felújításra szorulna, amit mi sem támaszt jobban alá, hogy a nemrég kicserélt vágányok ellenére a villamosok is csak 40 kilométer/órás sebességgel járnak rajta.

A Közlekedő Tömeg elnöke ugyanakkor égetőnek tartja az utóbbi műtárgyra vonatkozó, koncepció szintű tervezés megkezdését is, hogy amikor majd három-négy év múlva esetleg megszületik az ötlet, hogy hogyan is teremtsék elő a felújításhoz a szükséges forrásokat, akkor mihamarabb megkezdődhessen a kivitelezés. Emlékeztetett, egyelőre csak tanulmány jellegű dokumentumokat szeretne a BKK összeállítani, amely során minél szélesebb körben kérnék ki a budapestiek véleményét. Szalay Áron azt is megjegyezte,

társadalmi egyeztetésre korábban nem nagyon volt példa hasonló volumenű hídfelújítás, illetve csomópontátalakítás során,

a tapasztalataik pedig azt mutatják, olykor elhibázottra sikeredtek, és sok esetben az autósok igényei lettek az elsődlegesek a közösségi közlekedésben résztvevőkével szemben.

A szakember üdvözlendőnek tartja, hogy a Boráros tér mint nagy közlekedési csomópont újragondolásán is ötletel a BKK és a főváros, ugyanis, amikor ezek megépültek, akkor még a Petőfi híd volt a legdélebbi átkelőhely a Dunán, és csak jóval később épült meg a Rákóczi híd és az M0-s déli hídja, azóta viszont a közúti közlekedési viszonyok teljesen átrendeződtek. Szalay Áron szerint azt is figyelembe kell venni ezek során, hogy komoly tervek vannak a Lánchíd és a Szabadság híd forgalomcsillapítását illetően, így azokról a helyszínekről áttevődhet az autós forgalom esetleg a Petőfi hídra is. Emellett számolni kell a gyalogos közlekedéssel és az akadálymentesítéssel; példaként említette, hogy a déli és északi hídfőnél is meglehetősen kényelmetlen a villamosra fel-leszállóknak, vagy a csomóponton átsétálóknak a sok lépcsőzés.

Az egyesületi elnök azt viszont „meglehetősen aggasztó” fejleménynek nevezte, hogy sajtóhírek szerint beláthatatlan ideig még a közbeszerzési pályázatok sem indulnak el Lánchíd felújításával kapcsolatban, miután néhány hónappal ezelőtt a turistabuszokat is le kellett már tiltani a hídról a tengelyterhelésük, illetve a tömegük miatt, és a nagy tömegű járművek közül már csak a BKK-buszok közlekedhetnek. És valójában

kiszámíthatatlan, hogy milyen ütemben kezd el tovább romlani a híd állapota,

és mikor kell, adott esetben, a BKK-buszait is kitiltani róla. De a helyezettől függetlenül is kívánatosnak tartaná a Közlekedő Tömeg, hogy a kivitelezés elkezdődjön, máskülönben biztosan forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hídfelújítások - Közlekedő Tömeg
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást