Nyitókép: Pexels.com

Újabb ingyenes vonalat nyitott a lelkielsősegély-szolgálat

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. április 21. 19:09
Újabb ingyenesen hívható telefonvonalat tesz elérhetővé a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, mert a 116-123 segélyhívóvonal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet óta leterhelt. Hétfőtől, este 7 órától már a 06-80-810600-as számot is lehet tárcsázni. Sokan fordulnak a segélyvonalakhoz a betegségtől való félelem és a kiszámíthatatlanság miatt, az idősek pedig az izolációt is nehezen viselik.

A problémák már február végén jelentkeztek – ismertette az InfoRádiónak Dudás Erika, a szövetség alelnöke. Az aggodalmak és az információ iránti vágy akkoriban még arra irányult elsősorban, hogy mi ez a vírus, meddig tarthat a járvány, illetve, hogy elérheti-e egyáltalán Magyarországot.

A hívásszámok már az említett időszakban is emelkedést mutattak, márciusban pedig még több lett a segélykérés, ugyanakkor, a korábbiakhoz képest, arányaiban több lett az érdemi megkeresés a zaklató jellegűekkel ellentétben. Természetesen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége

nemcsak a járvánnyal kapcsolatban kap hívásokat, a korábban meglévő problémák is fennállnak sok esetben,

csak még összetettebbek lettek a vírushelyzet megélése kapcsán – magyarázta a szakember.

Az idősebb hívók esetében jellemzően az elszigeteltség, az elmagányosodás és az egészségügyi állapotuk miatti aggódás, valamint a korlátozások megélése – hogy mikor szabadulhatnak ki a négy fal közül – jelentkezik problémaként. A családon belüli gondokkal küzdőknél pedig az összezártság okozhat felerősödő viszályokat, tette hozzá Dudás Erika.

A koronavírus miatti hívásoknál azt tapasztalják, hogy az ezzel kapcsolatos erős érzelmi problémák tulajdonképpen egyfajta félelem a hívók részéről, hiszen

a járvány alakulása bejósolhatatlan és befolyásolhatatlan számukra.

Ezért arra törekszenek, hogy a segítséget kérők ne érezzék magukat tehetetlennek, valamint megtalálják azt a tevékenységet a mostani időkben, ami örömet okozhat a számukra, ami akár még hasznosnak is bizonyulhat.

A „tanácsok” mellett irányító funkciója is van a telefonszolgálatnak – erősítette meg Dudás Erika –, vagyis szüksége esetén különböző szakemberekhez, egészségügyi és szociális intézményekhez, önkormányzatokhoz, de akár jogi témákban jogi szakemberhez is tudják kalauzolni a hívókat.

A szakember végezetül megjegyezte, konkrét tanácsokat nem szoktak adni, inkább csak segítséget a megoldáshoz, együtt gondolkodást és segítő beszélgetéseket folytatnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lelkisegély
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást