Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Négynapos ünnep következik, így alakul a boltok nyitva tartása

Infostart
2020. április 9. 08:35
A járványhelyzet miatt módosított nyitvatartási renddel várják vásárlóikat a élelmiszerbolt, miközben  négynapos, hosszú hétvége lesz a húsvét miatt. A Buksza összeszedte, hogyan tartanak nyitva a boltok.

A magyarországi boltláncok a koronavírus-járvány miatt megváltozott üzemmódban működnek, a kijárási korlátozások miatt pedig érvényben van, hogy reggel 9 óra és déli 12 között kizárólag a 65 évesnél idősebbek vásárolhatnak.

A járvány miatt amúgy is erősebb vásárlási igényekhez a húsvét miatti hosszú hétvége is hozzácsapódik – figyelmeztet a Napi.hu. Ennek fényében az élelmiszerüzletek zöme pénteken, vasárnap, valamint a hétfői napon zárva tart. A négynapos ünnep során egyedül szombaton lesznek nyitva a nagyobb bolthálózatok egységei, de a korhatárra vonatkozó jogszabályt aznap is figyelembe kell venni.

Mi és mikor?

Az Auchan-egységek szombaton reggel 6 illetve 7 órakor nyitnak, este 9 vagy 10 órakor zárnak. Az online kiszállítás egyedül az említett napon működik a hét végén.

Az Aldi már korábban bevezette az egységes nyitvatartási rendet, így valamennyi boltban reggel 7 és este 6 között lehet vásárolni, ahogyan ez a szombati napon is érvényben lesz.

A magyar Lidl jelentős nyitvatartás-rövidítést nem léptetett érvénybe, legfeljebb az esti 9-10 órás zárást hozta előrébb egy órával több áruházában. Ennek megfelelően alakul a nagyszombat is.

A Metro-áruház egységei a szokásos reggel fél 6-kor, 6 órakor nyitnak, és este 10 órakor zárnak.

Bár a Spar a járványhelyzet miatt sok boltjában is lerövidítette a nyitvatartási időt, de a most következő hosszú hétvége miatt április 9-én csütörtökön és 11-én szombaton hosszabb nyitva tartással üzemelnek – hívja föl a figyelmet a gazdasági portál.

A Penny Market sem rövidített a járvány miatt az elmúlt időben, így most csütörtökön és szombaton, bolttól függően reggel 6 vagy 7 órakor nyitnak és este 8 vagy 9 órakor zárnak:

A Tesco üzletei a csütörtöki és szombati napon is reggel 6 illetve 7 órakor nyitnak, majd este 7 és 10 óra között zárnak.

Az országszerte több ezer kisebb-nagyobb üzlettel együttműködő magyar boltláncok – a CBA, a Coop és a Reál – egységeiben nincs teljesen egységes nyitvatartási rend.

Éjjel-nappalik, benzinkutas boltok

Az ünnepi hétvége valamennyi napján nyitva lesznek a benzinkutas Sparok az OMV- és Lukoil-kutakon, hasonlóképp a Mol-töltőállomásokon található Fresch Cornerek.

A felsoroltak mellet várhatóan a non-stop üzletek egy része sem pihen a négynapos hétvégén, így a Manna- és a Roni-hálózat egységei is felkereshetők.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!