Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Vadonatúj járművek jönnek a kisföldalattira és a fogaskerekűre

Infostart
2020. április 2. 13:29
Közel 750 millió forintba kerül a kisföldalatti és a fogaskerekű járműcseréjének tervezése. Egyelőre még nem a prototípus járművekről szól a szerződés.

A BKV aláírta a szerződést az M1-es metróvonalra (kisföldalatti) szánt új járművek és a fogaskerekű vasút vonalára szánt új járművek tervezésének előkészítésére – írja a Hvg.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményre hivatkozva.

A közbeszerzést a Főmterv nyerte 748 millió forintos ajánlattal, amely az alábbiak szerint áll össze:

  • Millfav-járműprototípus tervezéséhez szükséges előkészítési feladatok: 395 millió forint,
  • fogaskerekű-járműprototípus tervezéséhez szükséges előkészítési feladatok: 260 millió forint,
  • az eszköztelepítések járulékos munkáinak tervezése: 93 millió forint.

A megbízásnak nem része a prototípusok tényleges terveinek elkészítése, mindössze a tervezés előkészítése, elsősorban a tervezés részletes tanulmánytervének elkészítése, illetve a majdani járműszállítás ütemezésének kidolgozása.

A kisföldalatti és a fogaskerekű a főváros két legrosszabb állapotban lévő kötött pályás vonala, mind a vonalakat, mind a járműveket tekintve.

A fogaskerekű járművei 40 évesek. A vonal felújításának és meghosszabbításának (elvileg a Széll Kálmán tértől a Normafáig) tervezése már folyamatban van. A kisföldalatti kocsijainak cseréje pedig nagyon sürgető, hiszen jelentős mértékben túllépték a tervezett élettartamot – teszik hozzá.